“Szétnéztek-e a terepen is a debreceni szakemberek, vagy csak a papíron rajzolgattak?”

Akt.:
“Szétnéztek-e a terepen is a debreceni szakemberek, vagy csak a papíron rajzolgattak?”
© Illusztráció: Molnár Péter
Debrecen – Megörököltem 2008-ban az Erőss Lajos u. 10. számú házas ingatlant, amit most áruba bocsátottam. Nincs probléma az érdeklődéssel addig, amíg nem kerül szóba az új lakás építésének lehetősége. Itt a hivatal keményen beleszól az építési engedély kiadásába, miszerint csak úgy engedélyez, ha a telek utcafrontjából 3-3,5 métert leadok utcaszélesítés címén.

Megjegyzem, ez az utca nem egyenes, kanyarodik, nem is egyforma széles teljes hosszában, de a 10. és 12. szám előtt a legszélesebb. Teljesen értetlenül állok, az indoklással pedig végképp nem értek egyet. Ugyanis azt mondták a műszaki osztályon, hogy azért kell bővíteni a 10 és 12 szám előtt, hogy az utcát keresztező Vasáros utcáról könnyebben rá tudjanak fordulni autóval az Erőss Lajos utcára. Én már 1947 óta ismerem ezt az utcát, eddig még mindig be tudott hajtani az utcába – autóbuszon kívül – jármű.

Már építettek új házakat az utcába, még egy kerítést sem kellett emiatt áthelyezni. Persze, nemcsak a kerítésről van szó, hanem a gáz nyomáscsökkentőjének, a vízóraaknának az áthelyezéséről is, természetesen saját költségen. Mondanom sem kell, hogy a leadott telekrészért a város egy fillért sem fizet.

Úgy néz ki, hogy ez most csak az én problémám, de megnéztem a város más területén is a rendezési tervet, bizony máshol is van hasonló probléma. Úgy lettem informálva, hogy a szabályozási terv nem Debrecenben készült, hanem ez egy országos település rendezési terv része. Nem tudom, részt vettek-e debreceni szakemberek a tervezésben, de ha igen, vajon szétnéztek-e a terepen is, vagy csak a papíron rajzolgattak, merthogy a papír türelmes, bármit lehet rá rajzolni.

Sajnálatos módon, így csak áron alul tudom eladni az ingatlant, pedig nagy szükségem volna a pénzre, hiszen abból szeretném segíteni a gyerekeimet saját lakáshoz jutni.

– Szegedi Imréné, Debrecen –

A szakszerű válasz

Szegedi Imréné levelére a polgármesteri hivatal főépítészi irodájából kaptuk következő választ.

„A főépítészi Iroda korábban vizsgálta az Erőss Lajos utca szabályozási szélességének csökkentését, lehetséges korrekcióját. A vizsgálat eredményeként az utca 2003–2010 közötti időszakban 16 méterben rögzített szabályozási szélességét átlagosan 8-12 méterre csökkentette. Ezen utcaszabályozás 2012. szeptember 1-je óta hatályos. Az adottságokat figyelembe véve szakmailag nem indokolt az utca szabályozásának további korrekciója. A hatályos szabályozási terv szerint előirányzott kisvárosias lakóterület rendeltetési zónában a kiszolgáló utak minimális előírt szélessége 12 méter. A hosszú távú kulturált település- és utcakép alapvető kritériuma a megfelelő szabályozási szélesség biztosítása, mely jelen szakaszon lehetőséget teremt a közvilágítás, a növénysáv, gépjárművek forgalma, várakozása, közszolgáltatások elhelyezésére, biztosítására, valamint a közművek védőtávolság-igényére is.”

(E sorok megérkezését követően értesültünk arról, hogy olvasónknak néhány hete sikerült eladni az ingatlant, s tudomása szerint a kedvezőbb építési feltételek elérése érdekében a vevő is megkereste már a hivatalt.)








hirdetés