Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok az Asztalitenisz Világnapján

Budapest – Az Asztalitenisz Világnapja alkalmából Magyarországon közel 40 település kapcsolódott a kezdeményezéshez bemutató mérkőzésekkel, rendhagyó versenyekkel, a programokon olimpiai, világ- és Európa-bajnokok is részt vettek.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a magyar szövetség honlapjának elmondta: az asztalitenisznek külön varázsa van, és ezt a világnap is bizonyította. “Anno sportgimnáziumba jártam. Hatalmas pingpongcsatákat vívtunk. Ez a játék magával ragadja az embert” – fogalmazott a MOB elnöke.

Nátrán Roland, a magyar szövetség elnöke az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban tapasztalt nagy érdeklődés kapcsán elégedetten nyilatkozott. “Fantasztikus azt látni, hogy ez a mozgásforma kicsiket és nagyokat ugyanúgy megmozgat, mint más sportágból érkezőket. Külön öröm, hogy olimpiai, világ- és Európa-bajnokok is kilátogattak a rendezvényre” – mondta a sportvezető. A központi eseményen többek között személyesen tette tiszteletét a kajakos Kőbán Rita és Storcz Botond, valamint a vívó Imre Géza.

Az Asztalitenisz Világnapján az újságírók is pingpongoztak, a Média Kupát végül Illyés Tibor, az MTVA/MTI fotósa nyerte meg.

Az Asztalitenisz Világnapja magyar kezdeményezés, az alapötlet Aranyosi Pétertől, a férfiválogatott szövetségi kapitányától származik. Az eseményt 2015 óta rendezik meg, a szervezők célja az, hogy népszerűsítsék a sportágat. Idén a Budapesten megrendezendő világbajnokság jegyében bonyolították le az Asztalitenisz Világnapját. Az április 18-án kezdődő Liebherr asztalitenisz-világbajnokság sajtóosztályának információi szerint 2019-ben több mint 100 országban rendezték meg a sportági világnapot.

– MTI –