Olimpia a Földes nélkül

Az idei évtől egy éven át miniszterelnöki ösztöndíjat kapnak a nemzetközi diákolimpiák díjazottjai. A diákolimpikonokról [.doc – 18KB]

Az aranyérmet szerzők havi 50 ezer, az ezüst- és bronzérmesek pedig havi 40 ezer és 30 ezer forintot.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Magyar Bálint oktatási miniszter csütörtökön a 2005. évi nemzetközi fizikai, kémiai, matematikai, informatikai és filozófiai diákolimpiák győzteseit, ezüst- és bronzérmeseit köszöntötte a parlamentben. Felkészítő tanáraik jutalmat vehettek át.

Most is okosak 

Az olimpikonok névsorát böngészve azt tapasztaltuk, hogy megyénkbeli diák nem szerepelt az idei díjazottak között. A  számos olimpikont felnevelő Földes Ferenc Gimnáziumban érdeklődtünk, mi ennek az oka. Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet igazgatóhelyettes elmondta: most is nagyon sok tehetséges diákjuk van, akik országos és nemzetközi versenyeken sikeresen szerepeltek, de a 2005-ös olyan év volt, amikor diákolimpiára egyetlen tanítványuk sem ment. Ebből azonban semmiféle következtetést nem lehet levonni, hisz évente az egész országból csak 3-4 diák juthat el a középiskolások legrangosabb versenyére.

KHE