Olcsóbb a nyaralás, ha már most foglalunk

Akt.:
Olcsóbb a nyaralás, ha már most foglalunk
© Fotó: Pixabay
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Jelentős összegeket lehet megspórolni előfoglaláskor.

Talán korainak tűnik a nyaralásról beszélni a tél közepén, pedig érdemes már most elgondolkodni a nyaralás lefoglalásán – tájékoztatta a Naplót Geri Károly, az egyik hazai utazási iroda ügyvezetője.

Az általunk kedvelt tengerparti nyaralóhelyek szállodái az év első hónapjaiban kapacitásuk jelentős részét – a legtöbb országban felét, harmadát – megpróbálják értékesíteni a nyárra.

Az előfoglalási időszak rendszerint január eleje és március vége közé esik. Minél előbb foglalja le valaki az útját, annál kedvezőbb lesz az ár is: januárban lényegesebb nagyobb a kedvezmény, mint februárban, majd márciusban. És érdemes figyelembe venni azt is, hogy ha a szállodának jól sikerül az előfoglalási időszak, és sok szobát értékesítenek, akkor bármikor véget is vethet az akcióknak.

Az előfoglalási időszakban az akciókat nem az utazási irodák, hanem a szolgáltatást nyújtó szálláshelyek adják, az utazási irodák összegyűjtik és közvetítik a szállodák ajánlatait, reményeik szerint a megrendelő még jobb kiszolgálására. Nem érdemes veszni hagyni gyakran egy család esetén akár több 100 ezer forintot is kitevő kedvezményt. Érdemes figyelni egy viszonylag új jelenségre is: az elmúlt két évben már nem voltak last minute árak; a helyek már július elején beteltek szinte mindenhová, az utazásszervezők nem voltak rászorulva arra, hogy különösen alacsony áron, vagy akár a listaár alatt adjanak túl az utakon.

HBN

Címkék: , ,