Olaszországban turnéznak a Kodály Filharmonikusok

Akt.:
Olaszországban turnéznak a Kodály Filharmonikusok
© Fotó: Kodály Filharmónia Debrecen
Debrecen – Kilenc hangversenyt adnak körútjuk során.

Október 13. és 24. között Debrecen szimfonikus zenekara kilenc állomásból álló turnén vesz részt, amelynek alkalmával Olaszország jelentős részét bejárják: koncertet adnak Arona, Milano, Sondrio, Avezzano, Pescara, Campobasso, L’Aquilla, Bari és Teramo városában.

Műsoron a Musica d’Europa című koncert, mely október 9-én Debrecenben, a Kölcsey Központban debütált. A hangversenyek szólistája a fiatal olasz csellistageneráció egyik legsikeresebb képviselője, Erica Piccotti. A koncerteket Somogyi-Tóth Dániel dirigálja – írja közleményében a Kodály Filharmónia Debrecen.

A körút kiemelt eseménye volt az együttes koncertje Milánóban, október 14-én a Conservatorio di Musica G. Verdi koncerttermében. Davide Cicchetti, a turné producere az alkalmon elmondta, hogy a 2016-os Ravenna Fesztiválon a Kodály Filharmonikusok olyan nagy sikerrel működtek közre három klasszikus operettelőadásban is, hogy mindenképpen szerették volna folytatását létrehozni a debreceni szimfonikus zenekar olaszországi jelenlétének, és örömét fejezte ki, hogy erre idén sor kerülhetett.

Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője az eseménnyel kapcsolatban kiemelte, hogy a visszatérő együttműködés az olasz produkciós irodával fontos lehetőség a debreceni zenei élet nemzetközi rangjának emelésére, valamint elmondta, hogy a jövőre nézve is több jelentős zenei esemény létrehozásában gondolkodnak együtt.