2011.11.16 14:31; Frissítve: 2011.11.16 14:31


Olaszországban hangoltak a hátralevő fordulókra

Olaszországban hangoltak a hátralevő fordulókra
Vízilabda - A háromhetes bajnoki szünetet kihasználva néhány napot edzőtáborban készültek a debreceni pólósok.

A Vodafone Férfi Vízilabda OB I küzdelmei három hétre leálltak, miután az elmúlt héten rendezték a Theodora Magyar Kupa negyeddöntőit illetve döntőjét. A kupasorozatban a Debrecen-Fujitsu csapata is érdekelt volt – hiszen Gyöngyösi András tanítványai kivívták a nyolcaddöntőbe jutást – mígnem Varga Tamás selejtezőbeli jogosulatlan szereplése miatt kizárták a folytatásból a hajdúságiakat. Így a cívisvárosiak a hosszú bajnoki szünetet kihasználva néhány napra Olaszországba utaztak, ahol több edzőmeccset játszottak. A rövid, de annál tartalmasabb edzőtáborról Gyöngyösi András, a Debrecen vezetőedzője számolt be a Naplónak.

Elérte a célját

- Azokra a csapatok, akikkel érdemi meccset tudtunk volna játszani ez idő alatt, a Magyar Kupa és a nemzetközi sorozatok miatt nem számíthattunk rájuk. Kiváló időszakban utaztunk tehát el négy napra Olaszországba, ahol a Nervi, a Bogliasco, valamint a Firenze együttesével mérkőztünk meg. Ezek a gárdák bár nem olasz topcsapatok, tökéletes edzőpartnereknek bizonyultak számunkra és egy kicsit a monotonitásból is ki tudtunk szakadni. Hat edzőmeccset játszottunk, melyek véleményem szerint nagyon jót tettek a csapatnak, és ez a legfontosabb. Ezeket az alakulatokat simán megvertük – úgy, ahogy egy, a magyar élcsapatok közé tartozni kívánó gárdának illik. Jól sikerült tehát ez a pár napos edzőtábor, mely maximálisan elérte a célját, hiszen más környezetben, szép helyen és jó időben tudtunk játszani – mondta a Debrecen-Fujitsu mestere.

A gárda a hosszú bajnoki szünetet követően szombaton 16.45-től ismét medencébe száll, méghozzá hazai pályán a Szentes gárdája ellen, majd hétfőn a Ferencváros otthonába utazik. A hét végi összecsapásra már kaphatóak a belépőjegyek a Debreceni Sportuszoda büféjében és sportboltjában.

HBN-OLAHA


Kapcsolódó írások:

Debrecen-Fujitsu: Magabiztosan verték a pólósaink a Pécset

Debrecen-Fujitsu: A Vasas otthon tartotta a három pontot


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Labdarúgó NB I – Góllövőlista
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája: tovább »
Kajak-kenu Vk, Duisburg – Kizárták a Kovács, Janics párost
Budapest/Duisburg, 2012. május 26., szombat (MTI) - A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Bajnok az Eger, 26 év után szerepelhet ismét az élvonalban
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az Eger a Debrecen második csapata felett aratott szombati sikerével az [...] tovább »
Gemenci Nagydíj – Vígh Zoltán ezüstérmes
Szekszárd, 2012. május 26., szombat (MTI) - A hagyományos villanyfényes kritériumversennyel zárult a 38. Gemenci [...] tovább »
NB III-as eredmények
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a pénteken, illetve szombaton rendezett mérkőzések eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés