Olasz kulturális centrum nyílt Debrecenben

Akt.:
Olasz kulturális centrum nyílt Debrecenben
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Debreceni Olasz Centrum (DOLCE) néven nyílt kulturális központ kedden a városban.

Halász D. János, a centrumnak helyet adó Debreceni Ifjúsági Ház ügyvezetője a megnyitó alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kulturális központ kialakítása az ötlettől a megvalósításig mindössze két hónapot vett igénybe.

Hozzátette: a Debreceni Egyetem (DE) olasz tanszéke révén a városnak eddig is sokrétű kapcsolata volt az olasz nyelvvel és kultúrával, céljuk, hogy a DOLCE rendezvényeivel még több embert érjenek majd el.

Pete László, a DE olasz tanszékének vezetője hangsúlyozta: a központ a budapesti Olasz Kultúrintézet, a Debreceni Egyetem olasz tanszéke, a debreceni Olaszbarátok Monti Köre és a Debreceni Ifjúsági Ház összefogásával valósult meg.

Kiemelte: a tanszék idén ünnepli újraindításának 25. évfordulóját, a negyedszázados jubileumot pedig azzal szerették volna emlékezetessé tenni, hogy olasz az kultúra és az olasz nyelv terjesztését “kiviszik” az egyetem falai közül. Első lépésként az év elején a budapesti Olasz Kultúrintézettel írtak alá együttműködési megállapodást, amelynek keretében fővárosi olasz kulturális rendezvények egy részét Debrecenbe is elhozzák – ismertette a részleteket.

A kulturális programok mellett nyelvkurzusokat, nyelvvizsga-előkészítőket, társalgási klubokat is szerveznek majd.

Pete László az MTI kérdésére elmondta: Debrecen hét oktatási intézményében több száz diák tanul olaszul, a Csokonai gimnáziumban magyar-olasz két tanítási nyelvű képzés is folyik, a DE olasz tanszékének pedig mintegy 80 hallgatója van.

– MTI –