Oktatási államtitkárság: a korai fejlesztés zavartalan a bölcsődékben is

Budapest, 2012. július 5., csütörtök (MTI) – A korai fejlesztés továbbra is zavartalanul folyik majd a bölcsődékben is, sem a feladat ellátása, sem a finanszírozása nem szűnik meg – reagált az oktatási államtitkárság a köznevelési törvény módosítása miatt szakmai szervezetek által megfogalmazott aggodalmakra csütörtökön az MTI-nek.

 

Az államtitkárság felidézte: a nemzeti köznevelési törvény már 2011 decemberében kimondta, hogy a korai fejlesztés a szakszolgálati rendszerben ellátandó állami kötelezettség. Sem a feladat ellátása, sem a feladat finanszírozása nem szűnik meg, csupán az eddigi normatív támogatási forma és a települési költségvetési támogatás helyett a költségvetési törvényjavaslatnak az állami köznevelést finanszírozó előirányzatába épült – fejtették ki.

Leszögezték, hogy a feladatellátás helyében sem történik változás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma két, a szociális ügyekért és az oktatásért felelős államtitkárságának közös szándéka szerint a korai fejlesztő feladatokat – immár a szakszolgálati rendszer felelősségével és finanszírozásával – ugyanazok a szakemberek ugyanazokon a feladatellátási helyeken, ugyanazokban az intézményekben végezhetik, mint eddig. Az országgyűlés elé kerülő módosító javaslat éppen az eddig érvényes és óvni kívánt megoldást rögzíti a későbbi, állami feladatellátás indulásáig.

Két szakmai szervezet kedden közölte, hogy a sérült gyermekek korai gyógypedagógiai fejlesztését érintő jogszabályok ügyében törvénymódosítást és egyeztetést kezdeményeznek a kormánnyal.

A Magyar Bölcsődék Egyesülete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Orbán Viktor miniszterelnöknek, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek, valamint Hoffmann Rózsa és Soltész Miklós államtitkárnak írt nyílt levélben azt kérte, hogy az egyeztetések mihamarabb, még a zárószavazások előtt kezdődjenek meg.

Az MTI-hez eljuttatott levélben a szervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy az új köznevelési törvény és a parlament előtt levő törvénymódosítások, a 2013. évi költségvetési törvénytervezet “a korai gyógypedagógiai fejlesztés-gondozás megvalósítását lehetetleníti el, illetve megszünteti azokban a nem köznevelési intézményekben, ahol ezt eddig jogszabály lehetővé tette, és ezt a tevékenységet normatíva biztosításával támogatta”.

 

 

bog \ bri \ ppd

 

MTI

Címkék: