„Okosvárossá” fejlődik Debrecen

Illusztráció
Illusztráció
Debrecen – A város élhetőbb és gazdagabb lehet, ha mindenki kapcsolódik mindenkivel.

A civil szervezetek nagy segítséget nyújthatnak abban, hogy Debrecen belátható időn belül olyan okosvárossá – Smart Cityvé – váljon, ahol a gazdaság fejlődik, és jól fizető munkahelyeket teremt, a közlekedés, az egészségügy hatékonyan működik, az emberek pedig, jól érzik magukat – derült ki azon a konferencián, amit több mint harminc civil szervezet mintegy száz képviselője részvételével rendezett meg hétfőn az EDC Debrecen Nonprofit Kft. a Kölcsey Központban.

A Debrecen Megyei Jogú Város részvételével megvalósuló Tudás-park Projekt keretében szervezett konferencián elhangzott, a Smart City attól okos, hogy olyan elektronikus eszközök használatára épülő, többnyire internet alapú, interaktív elemeket is tartalmazó digitális szolgáltatások állnak a lakosság rendelkezésére, amelyek megkönnyítik az életet, lehetővé teszik a gyors tájékozódást, gyorsítják az ügyintézést, energiatakarékosabbá, „zöldebbé” teszik a várost.

Ahhoz azonban, hogy egy város Smart Cityként tudjon működni, digitális írástudás kell, ez az alapja annak, hogy a lakosság, az üzleti élet szereplői, illetve az önkormányzat szervezetei használni tudják az okos eszközöket, appokat és alkalmazásokat –erre hívta fel a figyelmet Váróczy Zoltán, az EDC Smart City létrehozását célzó szervezetének vezetője.

Kovács Zoltán, a LarkBio Kft. tulajdonosa arról beszélt, hogy az okos szolgáltatások – például, annak jelzése, hogy egy adott pillanatban hány szabad parkoló van a városban, pontosan mikor érkeznek a tömegközlekedési eszközök a megállóba, vagy mennyit ér egy-egy ingatlan egy-egy városrészben, szükség van a kormányzati-önkormányzati adatok nyílttá /open data/, könnyen hozzáférhetővé és ingyenesen elérhetővé tételére. Az említett szolgáltatásokat nyújtó alkalmazások ugyanis, csak ezek ismeretében fejleszthetők ki megfelelő szinten.
Gulyás Ákos, a Mobilix Kft tulajdonosa arra világított rá, hogy a Smart City egyik leglényegesebb jellemzője, hogy mindenki kapcsolódik mindenkivel. Ehhez megfelelő technikai hátteret kell létrehozni, ami Debrecenben részben rendelkezésre is áll, hiszen az optikai kábelhálózatot már 2005-ben kiépítették a városban, a négy nagy szolgáltató 4G rendszert biztosít, és a WIFI hálózat is ígéretesen fejlődik. Az adatokat egyetlen központban gyűjtő, tároló és feldolgozó centrum azonban még hiányzik – mutatott rá az előadó.

A konferenciát moderáló Töviskes Imre, az EDC Smart City vezető szakértője pedig, arra hívta fel a figyelmet, hogy az EDC nem vállalkozhat arra, hogy a Smart City létrehozását szolgáló ötleteket, projekteteket megvalósítsa, arra viszont igen, hogy ezeket összegyűjtse és az ötletgazdák egymásra találását generálja. A szolgáltatások kifejlesztése, rendszerbe állítása, az üzleti modell kidolgozása azonban, az e területen működő vállalkozások feladata. Ebben nyújthatnak nagy segítséget a civil szervezetek.

HBN








hirdetés