Okosházban könnyebb élni?

Okosházban könnyebb élni?
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Hamarosan nemcsak a telefonunk és a tévénk, hanem a lakásunk is elektronikával lesz tele.

Tervezők, gyártók, forgalmazók, összesen 25 cég mutatta be legújabb kínálatát a Debreceni Egyetem Műszaki Karán megrendezett Épületgépészeti Szakmai Napon csütörtökön. A megnyitón a Műszaki Kar Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszékének vezetője elmondta: ahhoz, hogy élhető, komfortos, egészséges és kevés energiát fogyasztó lakókörnyezetet tudjunk magunknak biztosítani, XXI. századi, okoseszközökkel vezérelt, új technológiákra van szükségünk. Kalmár Ferenc kiemelte: diákjaik nem csupán az új technológiákkal ismerkedhetnek meg a rendezvényen, hanem az itt szerzett tudást felhasználhatják tudományos diákköri munkájuk során, a szakdolgozat elkészítésénél, de akár a diplomaszerzést követő álláskeresést is megkönnyíthetik az itt épített kapcsolatok.

Népszerű épületgépészet

A kiállító cégek nagy része évek óta kapcsolatban áll a tanszékkel, munkatársaik oktatóként rendszeresen részt vesznek a képzésben és a hallgatók kötelező 6 hetes szakmai gyakorlatának megvalósításában is jelentős szerepet vállalnak.

muszaki1Fotó: Molnár Péter

Az Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék népszerű a hallgatók körében, évente 25-30 jelentkezőt vesznek fel a gépészmérnöki alapszak épületgépészeti specializációjára.

Mini továbbképzés

– A szakmai utánpótlás szempontjából is fontos az egyetemről kikerülő fiatal mérnökök támogatása, hiszen a kellő gyakorlatot ők a munkahelyükön szerezhetik meg – fogalmazott a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatának elnöke. Gyurkovics Zoltán hangsúlyozta: a szakmai nap lehetőséget teremt az innovatív újdonságok bemutatására, megismerésére, mintha egy „mini továbbképzésen” lennénk – tette hozzá.

HBN