Okos lesz a villanyóra – Magyar Nemzet

Már négy év múlva megjelenhetnek Magyarországon az “okos” gáz- és villanyórák, amelyek egyebek mellett az aktuális fogyasztást, sőt a várható rezsiköltséget is jelzik majd – írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Energia Hivatal által megrendelt tanulmány szerint a digitális mérők a szolgáltató tulajdonában lesznek, és nem lesz szükség leolvasásra, hiszen a fogyasztás kívülről is ellenőrizhető lesz.

Az adatokat nem az energiaszolgáltatók, hanem egy jogilag különálló szolgáltató dolgozná fel. Az első kísérleti program – legalább 10 ezer háztartás bevonásával – már jövőre elindulhat, amennyiben ennek jogi hátterét időben megteremtik – írja a lap.

– Független Hírügynökség –