Okos élelmiszer: a cipóba sütött egészség

Látszólag nincs különbség az okos és a hagyományos cipó között
Látszólag nincs különbség az okos és a hagyományos cipó között - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A napi táplálkozásunk ritmusában juthatunk hozzá fontos ásványi anyagokhoz és vitaminokhoz.

  • A Hajdúsági Sütödék-csoport 17 évig tartó kutatómunka eredményeként olyan új sütőipari termékeket fejlesztett ki, amelyeknek a kedvező élettani hatásait tudományosan igazolták.
  • Az okos élelmiszereket (Smart Food) magában foglaló négy brandcsalád tagjai közül a mai naptól a Vitajó cipókkal több száz bolt polcain találkozhatnak a fogyasztók a régióban.
  • Szakács Tamás vezérigazgató elmondása szerint a jogilag védett cipók fogyasztásával az emberek úgy vihetnek be a szervezetükbe létfontosságú ásványi anyagokat és vitaminokat, hogy közben nem kell változtatniuk életmódjukon, alapvető táplálkozási szokásaikon.
  • A forgalmazás megkezdésével egyidejűleg a Napló és a gyártó közös akciót indított a megyében, melynek keretében a kisorsolt debreceni és vidéki olvasóink egy héten keresztül ingyen juthatnak hozzá – házhoz szállítással – a kedvező élettani hatású cipókhoz.

A Hajdúsági Sütödék-csoport az elmúlt években olyan új termékeket fejlesztett ki, amelyek finomak és tudományosan igazoltan kedvező élettani hatásokat közvetítenek. Szakács Tamás vezérigazgatóval abból az alkalomból beszélgettünk, hogy megkezdték négy innovatív brandcsalád közül az elsőbe tartozó Vitajó cipók kereskedelmi forgalmazását.

A kutatásról szóló sajtótájékoztatón élénk érdeklődést váltott ki az újságírókból: vajon mitől lehet okos egy élelmiszer? Mi kell ahhoz, hogy egy gyártó elmondhassa ezt a termékéről?

Szakács Tamás: Egyelőre nincs arra nemzetközi standard, hogy mitől okos egy élelmiszer. Mi az elmúlt 15-20 évben a világban tapasztaltak alapján úgy gondoljuk, hogy akkor okos, ha az alábbi követelményeknek egyszerre eleget tesz: tudományosan tervezett, finom és teljes gasztronómiai értékű, tudományosan igazoltan kedvező élettani hatású és biztonságos, konkrét célcsoportoknak készül, és vele kapcsolatban engedélyezett egészségügyi állítások tehetők. Ha ezen alapfeltételek közül csak egy is hiányzik, akkor nem beszélhetünk okos élelmiszerről. Ebben az esetben ugyanis nincs meg az a tudományos, etikai és jogi alap, ami az „okossághoz” kell. Fontos, hogy az okos élelmiszerek soha nem készülnek mindenki számára. Egy-egy olyan emberi csoportnak fejlesztjük őket, akiknek egy konkrét közös egészségügyi problémájuk van.

Amit Önök kutatás-fejlesztés címszó alatt évek óta csinálnak, az valahol az élelmiszeripar és a gyógyszeripar mezsgyéjén helyezkedik el.

Szakács Tamás: Az okos élelmiszerek soha nem gyógyszerek, viszont funkcionális vagy betegség kialakulásának a kockázatát csökkentő hatásuk van. Valamennyi okos élelmiszerünkkel kapcsolatban engedélyezett funkcionális vagy betegség kialakulásának a kockázatát csökkentő állítást tehetünk. A betegeket gyógyítsa az orvos, lássa el a gyógyszeripar! Mi azokra fókuszálunk, akik még nem betegek. Hál’ istennek, sokan vannak! Nekik kínálunk új alternatívákat.

A négy brandcsalád tagjai közül elsőként miért a Vitajó cipókkal lépnek piacra?

Szakács Tamás: A négy brandcsalád tagjai négy fő egészségügyi problémát érintenek. Az említett cipók létfontosságú ásványi anyagokat és vitaminokat pótolnak. Mindezt a napi táplálkozás ritmusában teszik. Miért fontos ez? Azért, mert ugyan mantraszerűen hangsúlyozzuk az egészséges táplálkozás és életmód jelentőségét, de csak kevesen tudnak így élni. Ha megnézzük a társadalmat, láthatjuk, hogy nagyon kevesek privilégiuma a kiegyensúlyozott élet. A cipók példájánál maradva, sokaknak szűkös a vitamin- és ásványianyag-bevitele, vagy rossz azok hasznosulása. A mi termékünkkel mindenki számára elérhetővé válik egy kiegyensúlyozottabb vitamin- és ásványianyag-pótlás. Nem kell hozzá mást tenni, mint a korábban használt termékek helyett ezt a cipót fogyasztani rendszeresen. Vitajó cipóink valamivel drágábbak, mint az alapkenyerek, de még így is széles tömegek számára könnyen elérhetők. A termékekben lévő bioaktív anyagok támogatják az immunrendszer normál működését, a fáradtság és a kifáradás csökkentését, a haj, a köröm, és a csontok állapotának a fenntartását, de kedvezően hatnak a mentális egészségre is.

A kenyér ugye köztudottan hizlalhat. Erre a problémára is kínálnak megoldást?

Szakács Tamás: Minden termékünkből legalább 100, de ajánlottan 160 gramm lesz a napi adag. Ha 100 grammot eszik meg valaki, akkor is hozzájut érdemben élettani előnyökhöz, de mi az optimumokat a 160 grammos napi fogyasztáshoz állítottuk be. A KSH adatai szerint ma fejenként 130-140 gramm körül van a kenyérfogyasztás Magyarországon. Ez azonban nem tartalmazza a fekete- és szürkegazdaságban képződött mennyiséget.

st2

Fotó: Derencsényi István

Ha valaki megeszik a cipónkból 160 grammot, az a napi ajánlott szénhidrát-bevitelének csak a harmadát fogyasztotta el! Ha az emberek az ajánlott mennyiségeket fogyasztanák, ritka kivétellel nem híznának el. A baj legtöbbször nem az élelmiszerekkel, hanem a mértékekkel és a mozgásszegény élettel van.

Mikorra várható a másik három brand megjelenése, és azok mit tudnak?

Szakács Tamás: A cipók egyelőre a régió magánboltjaiban és a regionális hálózatok üzleteiben kaphatók, de április végétől az egyik legnagyobb hálózattal rendelkező multilánc több mint 400 boltjában is megjelennek. A következő hónapok arról szólnak, hogy bevezessük, megismertessük és a legszélesebben elfogadtassuk az új termékcsaládot a hazai piacon. Csak ezután jövünk ki sorban a további három branddel. Fontos tudni, hogy a Vitajó cipók Debrecenben, a megyében és a régióban lesznek a legkedvezőbb áron elérhetők. A következő brandünk, egy speciális összetételű kenyér, a szív-koszorúér megbetegedések kialakulásának az egyik fő kockázati tényezőjének számító koleszterinszintet tartja kordában. Adott mennyiséget rendszeresen elfogyasztva fenntartja a vér koleszterinszintjét, valamivel nagyobb mennyiség pedig csökkenti a koleszterin-értékeket. A harmadik és negyedik brandünk tagjai európai újdonságok lesznek. Egyikük egy kenyércsalád, amely azoknak készül, akiknek a köldök alatti has részén szervi eltérés hiányában is diszkomfortjaik vannak. A másik egy keksz. Ez a köldök feletti hasrész funkcionális diszkomfortjától szenvedők terméke lesz. Ők aktív emberek, akiknek egészséges az emésztőrendszerük, mégis kellemetlen tünetektől szenvednek. Panaszaik miatt romlik az életminőségük, nem tudnak normálisan pihenni, dolgozni, intim életet élni stb.

Mit kell azon érteni, hogy az okos-élelmiszer koncepciót társadalmasítani szeretnék?

Szakács Tamás: Fontos lenne, hogy az emberek megértsék: lehet korrekt módon, nem hazudva, tényleges élettani hatásokat nyújtva élelmiszerekkel tenni az egészségért. Ezekben segíthetnek az okos élelmiszerek és azok tudatos elterjesztése.

– Petneházi Attila –


Az okos élelmiszercsalád mostantól forgalomba kerülő termékeiről részletes információk olvashatók: www.vitajo.hu


Gondoskodó falatok az asztalon

Másfél évtizedes kutatási program eredményei értek be mostanra a Hajdúsági Sütödék-csoportnál.








hirdetés