OKISZ: a járulékcsökkentés a dolgozók bérének emelésében mutatkozzon meg

Akt.:
OKISZ: a járulékcsökkentés a dolgozók bérének emelésében mutatkozzon meg
© Fotó: youtube
Budapest – A várható járulékcsökkentés hozadéka a dolgozók bérének emelésében mutatkozzon meg – mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek, hozzátette, ezt az OKISZ elnöksége is támogatja.

Kifejtette: úgy látják, hogy a dolgozók bérének emelése középtávon a vállalkozások jövedelemtermelő-képességét javítja.

A kis- és középvállalkozásokat tömörítő iparszövetség elnöke szerint a munkabérre rakódó járulékcsökkentésnek a versenyszférában jobb hátteret kell teremtenie a magasabb bér emelésére.

Vadász György úgy fogalmazott, “a kisvállalkozásoknál beváltható az az igéret, hogy a járulékcsökkentés hozadékát adják oda a dolgozóknak, azoknak, akik hozzájárulnak az eladhatóbb szolgáltatás, terméket előállításához”.

A parlamentnek benyújtott adócsomagot az OKISZ elnöksége alkalmasnak ítélte a kis- és középvállalkozások helyzetének javítására – mondta Vadász György, példaként említette, hogy a mikrovállalkozások adminisztrációs terhei valóban csökkennek, a korábbi gyakorlattal ellentétben az egyszerűsítésből adódó előnyöket nem oltják ki újabb állami bürokrácia-kötelezettségek, adatszolgáltatások bevezetése.

A szövetség pozitív intézkedésként értékeli, hogy a mikrovállalkozások alanyi áfamentességének határa a korábbi 6 millió forintról 8 millióra emelkedik, bár az OKISZ korábban 10 millió forintot javasolt, de a 8 millió forintot is megfelelőnek tartják – mondta Vadász György, aki szerint rendkívül kedvező a kisadózó vállalkozások tételes adójában (kata) az éves bevételi határ duplázása, 6 millió forintról 12 millió forintra emelése.
Számításuk szerint, az emelés után a katát további 50 ezer vállalkozásnak érdemes igénybe vennie, a jelenelgi 140 ezer mellett.

Az OKISZ elnöke aláhúzta, hogy az adóhivatal segítő partneri szolgáltatást kínál az adócsomagban. Az elgondolás szerint az ellenőrök a vállalkozókat segítik, ha bizonytalanságot érzékelnek, “mielőtt büntetne, odamegy a vállalkozóhoz, és próbálja a kezét fogni.” Ez a magatartási szándék előnyös lehetőség, és elindíthatja annak a szemléletnek az erősödését, hogy a kisvállalkozások az ellenőrben ne ellenséget, hanem segítőt lásson – monda Vadász György.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából






hirdetés