OGY – Többletforrás a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának

Budapest, 2012. július 9., hétfő (MTI) – Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának hétfői ülésén a képviselők egyhangúlag támogatták Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnökének javaslatát – a kormány ellenében is -, hogy 88,7 millió forinttal, 250 millió forintra növeljék meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) a jövő évi költségvetésből juttatott forrást.

 

A képviselők többsége ugyanakkor elutasította Göndör István (MSZP), illetve Varga Géza és Staudt Gábor (Jobbik) országgyűlési képviselők módosító javaslatát, amelyet az állattenyésztésről szóló törvény módosítását célzó törvényjavaslathoz nyújtottak be. Így a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének (MEOE) lehetősége lesz a magyar kinológia területén – például a törzskönyvezésben – felgyülemlett gondok rendbetételére. A törvény ugyanis – amennyiben azt az Országgyűlés is elfogadja – az eredetileg tervezett időpontban, 2013. június 1-én lép majd hatályba. Ezzel a jövő év első felében megtartandó budapesti kutya-világkiállítás megrendezése is lehetővé válik.

Font Sándor közölte: a bizottság hétfő délután ismét összeül a Parlament épületében és megtárgyalja a Magyar Agrár- és Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvényjavaslatot.

 

 

gcv \ egr \ gry

 

MTI

Címkék: