OGY – Lukács Tamás: a véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillet

Budapest, 2012. július 24., kedd (MTI) – Kiállt a véleménynyilvánítás szabadsága és a tisztességes eljárás elve mellett az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Lukács Tamás úgy fogalmazott: a jogállamiság velejárója, hogy mindenki szabadon elmondhatja véleményét, tetszésének vagy nemtetszésének hangot adhat. A bizottsági elnök – mint írta – elítéli, hogy a Csatáry-ügyben véleményüket kinyilvánítók személyes adatait a kérdésben elfoglalt álláspontjuk miatt pénzért felkutassák és nyilvánosságra hozzák.

“Az én adataim a bizottság többi tagjáéval együtt a parlament honlapján mindenki számára hozzáférhetőek” – zárta állásfoglalását a kereszténydemokrata politikus.

A nyomozó ügyészek múlt szerdán háborús bűntett elkövetésével gyanúsították meg és őrizetbe vették Csatáry Lászlót a második világháború idején egy kassai gyűjtőtáborban elkövetett cselekményei miatt. Néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság Csatáry László házi őrizetbe helyezéséről döntött.

A 97 éves férfit emberek törvénytelen kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítják. A náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15.700 zsidó Auschwitzba deportálásában.

Még az ügyészségi döntés előtt, múlt hétfő délután néhány tucatnyian követelték Csatáry László letartóztatását a férfi feltételezett budai lakása előtt. A résztvevők a ház bejáratát transzparensekkel vették körbe, majd bementek a házba, és áthúzott horogkeresztet ábrázoló matricákat ragasztottak a lakás ajtajára és a lépcsőházba.

Ezek után egy szélsőjobboldali honlapon 100 ezer forintnyi pénzjutalmat, “vérdíjat” ajánlottak azoknak, akik a Csatáry László letartóztatását sürgető tüntetés résztvevőiről érdemi információkkal szolgálnak. Hamarosan nyilvánosságra hozták a szervezők többségének és több résztvevőnek a személyes adatait, lakcímét, telefonszámát, internetes elérhetőségét.

Múlt pénteken a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) azt közölte az MTI-vel, hogy a gyülekezési szabadság jogának megsértése és különleges személyes adattal való visszaélés miatt a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tettek.

Vasárnap a Demokratikus Koalíció rendőrségi fellépést sürgetett a háborús bűnökért 64 éve Csehszlovákiában elítélt Csatáry László budapesti lakása előtt tüntetők biztonságának megóvásáért.

MTI