Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.04.18. 13:52

Sportkoncepció, labdarúgó akadémia

<p>Dr. Simon Gábort, a MSZP miskolci frakcióvezetőjét és dr. Szinay Attilát, a Fidesz miskolci frakcióvezetőjét kérdeztük a csütörtöki testület ülés döntéseivel kapcsolatban.</p>

Kérdések:
1. Lát-e reményt arra, hogy a hét sportszervezet meg tudja szerezni a szükséges szponzori pénzeket?
2. Hogyan lehetne növelni Miskolc idegenforgalmát?
3. Miért nem lesz az idén Labdarúgó Akadémia?
4. Milyen éve lesz 2008 Miskolcnak?

Dr. Simon Gábor (MSZP frakcióvezetője)
1. Minden sportvezetőnek – az irányítás mellett – az is feladata, hogy az egyesülete finanszírozását megoldja. Ezen sportágak többsége most is tudja teljesíteni ezeket a feltételeket. Reméljük, hogy a jövőben mindegyik képes lesz erre. A közösségnek pedig támogatni kell a sportegyesületeket, de ez nem azt jelenti, hogy eltartani.

2. Az idegenforgalom növelése csak fokozatos, szisztematikus munkával érhető el. Minden komolyabb rendezvény és városi fejlesztés azt a célt szolgálja, hogy egyre vonzóbbá váljon Miskolc a turisták szemében. Ehhez azonban olyan húzóprogramokra is szükség van, amelyekre az ország odafigyel. Mint például az operafesztivál, a kocsonyafesztivál, vagy a várbeli rendezvények.

3. A testület többsége kifejezetten támogatta az akadémia megalapítását, de több részkérdés pontosításra szorul. Hiszen a tervek több mint 100 gyerek sorsáról döntenek, ami minimum 8 évre meghatározza a diákok életét. Ezért nemcsak a tárgyi feltételeket, de a teljes finanszírozást is pontosítani kell. Erről a következő közgyűlési ülésen tárgyal a testület.

4. A tavaly elindult folyamatot folytatni szeretnénk. Azaz, a költségvetés egyensúlyi helyzetét szeretnénk megteremteni. Ehhez kedvező lehetőséget biztosít, hogy tavaly a tervek fölött alakultak a város bevételei. Valamint több száz millióval sikerült csökkenteni a működési kiadásokat.

Dr. Szinay Attila (Fidesz frakcióvezetője)
1. Az önkormányzat segítsége nélkül nem. Az egyesületek ugyanis elsősorban nem pénzt várnak az önkormányzattól, hanem segítséget. Azt, hogy az önkormányzat, a város szolgáltató cégeit, multicégeit megkeresse, és elérjék azt, hogy pénzük egy részét forgassák vissza a sportéletbe. Ezt már korábban is meg kellett volna tenni. Más városban – Debrecenben, Szegeden – ez így működik.

2. Attrakcióval. A legnagyobb az lenne, ha Miskolctapolcán lenne végre egy strandfürdő a Barlangfürdő mellett. De a strand négy éve zárva van. A város 25 millió forintot költ marketing tevékenységre, míg más városokban ennek sokszorosából gazdálkodnak. Azt gondolom, hogy a városmarketingre szánt pénzt értelmesebben kellene elköltenünk.

3. Azért, mert Orosz Lajos alpolgármester egy rosszul előkészített, számítások, megtérülések nélküli anyagot nyújtott be a testület elé. Ezt mindenki egyformán sérelmezte.
A javaslat 5 műfüves pálya kialakítását tartalmazta, amelynek költsége az iskolákat terheli, és nem számolták ki, hogy ez az intézményeknek hogyan térülne meg. A jogi bizottság ezért két fordulót javasolt. A beiskolázás most van, így ha májusban döntünk erről, akkor a beiskolázásnál még nem lehet meghirdetni a futballosztályokat.

4. Hitellel terhelt, nehéz éve lesz Miskolcnak. Az önkormányzatok ugyanis arra kényszerülnek, hogy most vegyenek fel hitelt, mivel később korlátozni akarják az önkormányzatok hitelfelvételét. Így Miskolc is „jól jár”. A legfontosabb feladatunk azonban az idén, hogy megszerezzük a fűtőmű tulajdonjogát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!