OGY – Beruházási ügynökség felügyelné a jövőben az állami magasépítési beruházásokat

Budapest – Állami beruházási ügynökség felügyelné meghatározott értékhatár felett az állam és az önkormányzatok központi költségvetési támogatással megvalósított magasépítési beruházásait a jövőben – derül ki a parlamenthez kedden benyújtott törvényjavaslatból, amelynek előadója Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott, az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló törvényjavaslat általános indoklása szerint a 2018-ban kezdődő kormányzati ciklus új koncepció mentén, egységesen kívánja kezelni az állami magasépítési beruházások megvalósítását. Ehhez szükség van egy olyan szervezetre, amely az állami érdekek teljes körű szem előtt tartása mellett képes garantálni a központi költségvetési forrásból megvalósuló, mind esztétikailag, mind funkcionálisan kiemelkedő értéket képviselő építési beruházások költséghatékony, határidőre történő megvalósítását.

A törvényjavaslat támogatja, hogy az állam a kormány rendeletében meghatározott összeghatár felett új, a felelősségi köröket egyértelműen meghatározó struktúrában valósítsa meg a magasépítési beruházásokat, amelyekhez csak a beruházás valós bekerülési költségének meghatározása után biztosítanák a szükséges pénzügyi forrást.

Az állami magasépítési beruházásokkal kapcsolatos feladatokat az állam 100 százalékos tulajdonában álló, közfeladatot ellátó gazdasági társaság, a Beruházási Ügynökség látná el, amely önálló költségvetési forrással rendelkezne, közreműködne a beruházások előkészítési folyamatában, és lefolytatná a beruházások kivitelezési szakaszát. Az ügynökség az állam nevében végzett tevékenysége során teljes személyes költség-, illeték- és igazgatási szolgáltatási díjmentességben részesülne.

A kormány egyedi határozatában a kormányzati magasépítési beruházások megvalósítójának a Beruházási Ügynökség helyett más szervet is kijelölhet.

A Beruházási Ügynökség a javaslat szerint közreműködik majd a kormányzati magasépítési beruházás előkészítésében, ellátja a tervellenőri, építtetői feladatokat, valamint a kivitelezés során gondoskodik az építési műszaki ellenőri tevékenység ellátásáról. Az ügynökség feladatai elvégzéséhez közreműködőt vehet igénybe.

A Beruházási Ügynökség állam nevében végzett feladataiból eredő gazdálkodását el kell különíteni a saját gazdálkodásától. Az ügynökség által az állam nevében megvalósítandó kormányzati magasépítési beruházások esetén a több év vagy a költségvetési éven túli év kiadási előirányzatai terhére vállalható kötelezettségek felső korlátját a kormány egyedi határozatában állapítja meg.

A javaslat szerint a központi költségvetésről szóló törvény önálló fejezetként tartalmazza a Beruházási Ügynökség állam nevében végzett feladatainak költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait.

A kormány egyedi határozatával jóváhagyott vagy programszerűen megvalósítandó beruházások kiadásait külön előirányzaton kell elszámolni.

A törvény, ha a parlament elfogadja, 2019. január 1-jén lép hatályba. A törvényben foglaltakat azon állami magasépítési beruházások esetén kell 2019. január 1-jétől alkalmazni, amelyek esetében a megvalósításra irányuló közbeszerzési eljárás 2019. január 1-jét követően indul. A részben vagy egészben az Európai Unió 2014-2020-as operatív programja és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásainak terhére finanszírozott állami magasépítési beruházás esetén nem kell alkalmazni.

– MTI –