OGY – A magánélet védelméről és a választási szabályok módosításáról indul vita

Budapest – Az Országgyűlés ma kilenc kormányzati, illetve kormánypárti előterjesztés általános vitáját bonyolítja le. Terítékre kerül a gyülekezési jogról, a magánélet védelméről szóló, valamint a választási szabályokat érintő javaslat is.

Az ülésnap reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal indul, majd nemzetközi szerződések kihirdetéseiről, valamint a toronyházakra vonatkozó szabályváltoztatásokról kell döntenie a törvényhozásnak.

A szavazások után kilenc kormányzati, illetve kormánypárti előterjesztés általános vitáját bonyolítják le. A képviselők hozzászólhatnak például a sportot, az állami vagyongazdálkodást, a szabálysértéseket és a bírák javadalmazását, jogállását érintő javaslatokhoz.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) gyülekezési jogról, valamint a magánélet védelméről szóló javaslata a nap végén kerül terítékre. A kormány garantálná a magánélet védelmét, az otthon nyugalmát, és védelmet adna a zaklatással szemben például a közösségi médiatérben a magáncéllal megosztott tartalmak esetében.

A Fidesz kezdeményezésére tárgyalnak a választásokkal kapcsolatos törvények változtatásairól. Az előterjesztés alapján a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelősséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért. Pontosíthatják továbbá a levélben érkező szavazatok érvényességének szabályait is.

– MTI –