OGY – A bürokráciacsökkentésről kezd tárgyalni az Országgyűlés

Budapest, 2015. október 4., vasárnap (MTI) – Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők egyebek mellett megkezdhetik a Miniszterelnökség bürokráciát csökkentő javaslatai, valamint a 2014-es költségvetés zárszámadásának tárgyalását.

A Ház ülése hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a hungarikum bizottságba delegálhatnak tagokat a képviselők. Ezt az interpellációs blokk követi, a korábbi ciklusokban megszokott egy órás időtartamban, amely után a kérdések és az azonnali kérdések hangozhatnak el.

Az első ülésnap végén a kedden elfogadni tervezett javaslatok utolsó, bizottsági jelentéseket tárgyaló vitáit bonyolítja le a parlament.

Kedden az október 6-i gyásznapra történő emlékezéssel kezdődik az ülés. Az ezt követő szavazásokon összesen hat előterjesztést fogadhatnak el, köztük a bűnügyi nyilvántartási rendszer módosítását.

A határozathozatalok után kerülhet terítékre a Miniszterelnökség közigazgatási bürokráciacsökkentést tartalmazó javaslatcsomagja. A tárcát vezető Lázár János csütörtökön tucatnyi állami eljárási díj és járulék megszüntetésére tett javaslatot.

Így január 1-jével eltörölhetik egyebek mellett az okmánycsere, a gépjármű-üzembehelyezés, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadása, továbbá a cégkivonat, az adóigazolás, az építésügyi engedélyek, az erkölcsi bizonyítvány, a tulajdoni lap kiadása és a felsőoktatási felvételi eljárás díját, valamint a környezetvédelmi és a műszaki matricákkal kapcsolatos költségeket.

A képviselők a második ülésnap végén több nemzetközi szerződés kihirdetéséről, valamint a magyar szórvány napjának kijelöléséről is elmondhatják a véleményüket.

Szerdán a múlt évi büdzsé zárszámadásának vitája lesz a két napirendi pont egyike. Az Állami Számvevőszék erről szóló jelentése szerint a 2014-es költségvetés végrehajtása törvényes volt, a zárszámadás a jogszabályi előírásoknak megfelelt, adatai megbízhatóak. A dokumentum szerint az államadósság-mutató értéke a 2013-as 76,6 százalékról 2014 végére 74,1 százalékra, 2,5 százalékponttal, ezen belül a központi alrendszer GDP-arányos adóssága 1,1 százalékponttal csökkent.

Emellett szó lesz az ez évi költségvetés azon módosításáról is, amely 60 milliárd forinttal növelné a rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékát, továbbá lehetőséget adna a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egyszeri, 47,2 milliárd forintos adósságkonszolidációjára.

Az Országgyűlés csütörtökön a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011-2015 közötti tevékenységének tárgyalásával fejezi be ülését.

– MTI –








hirdetés