Offshore-botrány – Lemondott a spanyol ipari miniszter

Madrid – Lemondott posztjáról José Manuel Soria spanyol ipari, energiaügyi és turizmusért felelős miniszter pénteken, miután a sajtó beszámolt arról, hogy két, külföldi adóparadicsomban bejegyzett offshore cég igazgatója volt.

“A politika olyan tevékenység, amelyben minden pillanatban példát kell mutatni (…). Ha nem így történik, vállalni kell a felelősséget” – fogalmazott közleményében Soria, aki a miniszteri poszt mellett lemondott parlamenti mandátumáról, a konzervatív Néppárt (PP) kanári-szigeteki elnökségéről, és bejelentette, hogy visszavonul a politikai élettől.

José Manuel Soria neve először a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodából kiszivárgott iratokban bukkant fel mint a Bahamákon bejegyzett UK Lines nevű cég igazgatója. Több ellenzéki párt a miniszter azonnali lemondását követelte az ügy kirobbanását követően.

A politikus tagadta, hogy érdekelt lett volna ebben a vállalatban, és kész volt megjelenni a spanyol parlamentben, hogy válaszoljon a képviselők kérdéseire. Azt is mondta: leginkább ő érdekelt abban, hogy az ügy tisztázódjon, ezért már felvette a kapcsolatot az illetékes spanyol és panamai hatóságokkal.

Ezután derült ki, hogy a politikus és testvére, Luis Alberto Soria igazgatói voltak egy, a Jersey-szigeten bejegyzett offshore-cégnek is. Az El Mundo című napilap csütörtöki cikke szerint a Mechanical Trading Limited nevű társaság 80 százalékban tulajdonosa volt az Oceanic Lines nevű vállalatnak, amely a Soria család zöldség-gyümölcs exporttal foglalkozó Kanári-szigeteki cége. Ennek elnöke a miniszter volt még politikai karrierje előtt.

José Manuel Soria 1995-től 2003-ig volt polgármestere Las Palmasnak, a Kanári-szigetek székhelyének. A Mechanical Trading Limited viszont csak 2002-ben szűnt meg – jegyezte meg a napilap cikkében, ahogy azt is, hogy az elmúlt napokban a miniszter egy szót sem ejtett erről a vállalatról.

Az 58 éves José Manuel Soria 2003 és 2007 között a Kanári-szigetek elnöke volt, 2011 decembere óta töltötte be az ipari, energiaügyi és turizmusért felelős miniszteri posztot Mariano Rajoy kabinetjében, amely a négy hónappal ezelőtti parlamenti választások óta ügyvezető kormányként tevékenykedik.

– MTI –








hirdetés