Offshore-botrány – Franciaország ismét adóparadicsomnak tekinti Panamát

Párizs – Franciaország úgy döntött, hogy visszahelyezi Panamát az adóparadicsomok feketelistájára a világ leggazdagabbjainak pénzügyi titkait megszellőztető offshore-botrányt követően – jelentette be kedden Michel Sapin francia pénzügyminiszter.

“Panama eddig el akarta velünk hitetni, hogy képes tiszteletben tartani a nemzetközi elveket. El tudta érni, hogy ne szerepeljen többet az adóparadicsomok feketelistáján” – mondta a tárcavezető a nemzetgyűlés azonnali kérdések órájában.

“Ez többé nem lesz lehetséges, Franciaország úgy döntött, hogy visszahelyezi Panamát az (adóügyi területen) nem együttműködő országok listájára, annak minden következményével együtt azokra nézve, akik tranzakciókat kezdeményeznek Panamával” – tette hozzá a miniszter,

“Már megindultak az eljárások azon emberek ellen, akiknek neve ismertté vált a leleplezés nyomán. Mindenki más ellen, akinek neve a tudomásunkra jut majd, igazságügyi eljárás indul, mert az adócsalás tűrhetetlen, még inkább mostanság, amikor a franciák nehéz helyzetben élnek” – hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter.

Franciaország 2012. január 1-én vette le Panamát a nem együttműködő országok listájáról, miután a panamai hatóságok aláírtak egy, az adómegkerülés elleni küzdelemről szóló egyezményt.

Az adóparadicsomok listájának tavaly decemberi aktualizálásakor a francia pénzügyminisztérium jelezte, hogy nagy figyelemmel kíséri Panamát, mert “nem kielégítő” az együttműködés a francia hatóságok tájékoztatási kérelmeit illetően.

Az Európai Bizottság felvette Panamát arra a harminc adóparadicsomot tartalmazó listájára, amelyet a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülése elleni harc keretében tavaly júniusban állított össze. A Pénzmosás Elleni Pénzügyi Munkacsoport (FATF) viszont 2016 elején levette a saját feketelistájáról Panamát.

– MTI –








hirdetés