Offshore-botrány – Az eddigi legnagyobb értékű brit rablás hozadéka is offshore céghez kerülhetett

London – Az eddigi legnagyobb értékű brit rablásból eredő pénz legalább egy része is egy olyan pénzmosásra alapított céghez került, amelyet a most kirobbant offshore-botrány főszereplőjévé vált panamai ügyvédi iroda, a Mossack Fonseca segítségével hoztak létre.

A brit kriminalisztika történetének legnagyobb értékű rablását a londoni Heathrow repülőtéren követték el több mint három évtizede. A Brinks Mat értékőrző cég helyi raktárépületéből 1983 novemberében 6800, összesen 3 tonna súlyú aranyrudat vittek el. A zsákmány akkori értéke 26 millió font volt; ez mai árfolyamon legalább 80 millió fontnak (32 milliárd forintnak) felelne meg.

A rablók annak idején összeverték és megkötözték, majd benzinnel le is locsolták a Brinks Mat-raktár őreit, felgyújtással fenyegetve őket, ha nem árulják el az aranyat rejtő belső páncélterem zárjának kódját.

A banda több tagja később – részben más bűncselekményekért – hosszú börtönbüntetéseket kapott, de az arany jelentős része azóta sem került elő. Szakértői vélemények szerint a társaság el nem fogott tagjainak valószínűleg sikerült a rablott aranyrudakat valahogy értékesíteniük.

A Mossack Fonseca ügyeiről kiszivárogtatott hatalmas mennyiségű bizalmas dokumentumból 33 év után részlegesen fény derült a rablott arany ellenértékének sorsára: a pénz nagy részét egy olyan cégen mosták át, amelynek létrehozásában a panamai jogi iroda segédkezett a rablóknak.

A BBC hétfői érdeklődésére a Mossack Fonseca csak annyit közölt, hogy klienseinek az adatok bizalmas kezeléséhez fűződő törvényes jogát sértené meg, ha kommentálná az értesülést. A cég hangsúlyozta azt is, hogy soha nem indult ellene büntetőeljárás törvénysértő tevékenység címén.

A kiszivárogtatott milliónyi dokumentumhalmazban feltűnik David Cameron brit miniszterelnök néhai édesapjának neve is. Az iratok arra vallanak, hogy a 2010-ben elhunyt Ian Cameronnak részesedése volt egy offshore befektetési cégben, amelyet bahamai és svájci székhellyel hoztak létre. A Blairmore Holdings nevű cég a Bahamákon, illetve Svájcban tartotta igazgatótanácsi üléseit is, amelyeken Ian Cameron társigazgatóként rendszeresen részt vett.

A BBC-nek nyilatkozó jogi szakértők szerint a külföldi igazgatótanácsi üléseknek egyértelműen az lehetett a céljuk, hogy a befektetési cégnek ne kelljen társasági adót fizetnie Nagy-Britanniában. Így ugyanis az alap nem került nagy-britanniai rezidens cégként a brit adóhivatal látókörébe.

Hétfői brit médiakommentárok kiemelik, hogy David Cameron egyik fő – több hazai és nemzetközi fórumon is meghirdetett – politikai programja az adóelkerülés és a pénzmosás elleni hatósági fellépés szigorítása.

– MTI –








hirdetés