OECD-jelentés – Összehangolt cselekvés kell a gyorsabb gazdasági növekedéshez

Párizs – A globális gazdaság olyan állapotban van, amikor csak a fiskális, a monetáris és szerkezeti politika hatékonyabb és jobb összehangolásával lehet gyorsabb növekedésre sarkallni – áll az OECD jelentésében.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD szerdán ismertetett Global Economic Outlook jelentése szerint a fejlett országok gazdaságának a növekedése stagnál, miközben a válság óta a globális gazdaság teljesítményét felhajtó számos feltörekvő ország gazdasági növekedése lelassult.

A jelentés szerint idén 3 százalékkal nő a világgazdaság, ugyanúgy mint tavaly, és jövőre a bővülés várhatóan 3,3 százalék lesz. Az idei és a jövő évre vonatkozó adat 0,3 százalékponttal kisebb a novemberben ismertetett előrejelzésnél.

Az amerikai GDP például az idén 1,8 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal nő. Az euróövezeti térség gazdasági növekedése alig változik, idén 1,6 százalék, jövőre 1,7 százalék lesz. A 34 országot – köztük Magyarországot – is tömörítő OECD idei 1,8 százalékos gazdasági növekedése 2,1 százalékra gyorsul jövőre.

A jelentés összeállítói Kínában azzal számolnak, hogy a GDP növekedése idén 6,5 százalék, jövőre már csak 6,2 százalék lesz.

Indiában 7,5 százalékos idei és jövő évi gazdasági növekedést vár az OECD.

Brazíliában idén 4,3 százalékkal, jövőre 1,7 százalékkal zsugorodik a gazdaság. Oroszországban a tavalyi után idén is csökkent a GDP, 1,7 százalékkal, jövőre viszont már 0,5 százalékkal nő a gazdaság teljesítménye.

Az OECD-jelentés szerint veszélyt jelent a globális gazdaságra nézve Nagy-Britannia kilépése az EU-ból. Amennyiben a júniusi referendum eredményeként London elhagyná az Európai Uniót, az jelentősen lassítaná a gazdasági növekedést Európában és mindenütt máshol a világon – közölték.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés