Odafigyelés és tolerancia: mit kéne változtatni a debreceni közlekedésen?

Akt.:
Reggelente forgalmi dugók alakulnak ki például a déli városrészben is
Reggelente forgalmi dugók alakulnak ki például a déli városrészben is - © Fotó: Matey István
Debrecen – A városról beszélgettek a közlekedés különböző szemszögeit felvető fórumon.

Közlekedők egymás közt címmel szervezett beszélgetős fórumot a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke) kedd este. A fórum elsődleges célja az volt, hogy bővítse a közlekedésbiztonsági ismereteket, illetve a forgalomban részt vevők jobban megismerjék a más közlekedési módot használók napi problémáit, így az esetleges konfliktushelyzetekben toleránsabbak legyenek egymással szemben.

A dr. Dombi Mihály egyesületi alelnök által moderált fórum első felében négy kérdésre adtak választ a közlekedés – gyalogos, utas, buszvezető, gépjárművezető oktató, kerékpáros, vasúti jegyvizsgáló – különböző aspektusaiból a meghívott vendégek. A beszélgetést az interneten is élőben követhették az érdeklődők.

k2

A kedd esti fórumon | Fotó: Molnár Péter

Első témaként Dombi Mihály arra kérte a szakértőket, hogy foglalják össze, miként értékelik Debrecen és környéke közlekedését jelenleg. Abban mindenki egyetértett, hogy a megyeszékhelyen a nap nagy részében aránylag jól lehet közlekedni, de vannak olyan időszakok – jellemzően reggel és délután – amikor bedugul a város. Ezt az utóbbi években megnövekedett gépjárműsűrűség mellett a járművezetők türelmetlenségével, figyelmetlenségével is magyarázták. Ebből fakadóan számos konfliktushelyzet alakul ki, amit a szabályok betartásával, odafigyeléssel, empátiával, és előrelátó vezetéssel csökkenteni lehetne.

Előtérben a gépjárművek

Arra a kérdésre, miként értékelik a fejlesztéseket a városban, többen is jelezték, kíváncsian várják, hogy a márciusban bejelentett közlekedésfejlesztési program milyen változásokat hoz majd. Természetesen mindenki abban bízik, hogy az új intézkedések segíteni fognak a torlódások csökkentésében.

Kerékpárosként Rácz Gábor elmondta, a biciklisták kétarcúnak találják a közlekedést, és a fejlesztéseket is. – Van, ahol remekül lehet haladni, máshol pedig értelmetlen tiltásokba ütközünk.

Mi úgy látjuk, a gépjárműveket favorizáló fejlesztések vannak előtérben, és azt sem igazán értjük, hogy ott, ahol adva lennének a feltételek, más magyarországi városokkal ellentétben miért nem lehet az egyirányú utcákban a forgalommal szemben is kerékpározni?”

Hogy mit változtatnának Debrecen közlekedésében?

Gulácsi Gábor utasként az átszállások összehangolásával gyorsítaná fel az utazást, Sinka Zsolt gépjárművezető-oktató szerint a városba vezető utakat kell tovább fejleszteni, Borsi Csilla szerint túl sokáig kell várni a lámpáknál, ami egyes gyalogosokat szabálytalanságra késztet.

fo1

Borsi Csilla, Sinka Zsolt és Gulácsi Gábor is beszélt arról, milyen orvosolandó problémákkal találkoznak a napi közlekedés közben | Fotó: Molnár Péter

Pallás János buszvezető, forgalomirányító szerint változtatásokkal jelentős eredményeket lehetne elérni. – A tapasztalatainkból kiindulva sok csomópont forgalmi rendjét meg kellene változtatni, és saját szoftverrel rendelkező közlekedési lámpákat telepíteni. Ezek képesek nyomon követni, és egymáshoz igazítani a buszok, az autók, a kerékpárosok és a gyalogosok haladását, így ha szükséges, be is tudnak avatkozni a különböző folyamatokba.

Folytatása következik

Ezek után a konfliktusokról esett szó, ismét kiderült, hogy a legtöbb összezördülés a hiányos ismeretekből, türelmetlenkedéséből, vagy éppen figyelmetlenségéből alakul ki. A négy fő kérdés megvitatása után a résztvevők Suba István rendőrszázados gondolatait hallgatták meg a közlekedés biztonságról, és reflektált is a felvetésekre.

Záróakkordként a fórumot a világhálón követők is kérdéseket, észrevételeket fogalmazhattak meg. A rendezők ígérete szerint a fórumsorozat október 6-án, a közlekedési központok témakörével folytatódik.

HBN–MSz


Nézőpontok

Meghívott vendégek voltak:

  • Borsi Csilla, a gyalogosok képviseletében
  • Debreceni János, jegyvizsgáló, MÁV-START Zrt.
  • Gulácsi Gábor, közösségi közlekedést használók részéről
  • Pallás János buszvezető (DKV Zrt.)
  • Rácz Gábor, a Magyar Kerékpárosklub delegáltja, aktivista
  • Sinka Zsolt gépjárművezető-oktató
  • Suba István rendőrszázados, a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára

Fotó: nyugat.hu
Debrecen - Az Új Főnix Terv közlekedési koncepciójának egyik legfontosabb eleme a belvárosi forgalom átszervezése. Az átalakítás lényege, hogy a Széchenyi, a Kossuth utca és a Farktár utca a Nyugati utcától a Hajnal utcáig, míg a Szent Anna utca és a Miklós utca az Attila tértől az Erzsébet utca ...



Sporthírek






hirdetés