Nyugdíjasok? Hitelezők!

Akt.:
Nyugdíjasok? Hitelezők!
© Fotó: Matey István
Talán a lelkü(n)knek is jót tenne némi gyógymasszázs, hisz mást sem hallunk manapság, mint azt hogy a mostani munkavállalók tartják el a nyugdíjasokat. Merthogy ez a megfogalmazás nagyon nem esik jól jó pár százezer teljes jogú magyar polgárnak. T. Szűcs József jegyzete.

Ugyanis az én, s alighanem az érintettek értelmezésében úgyszintén, a mindenkori nyugdíjasok nem eltartottak, hanem az állam korábbi hitelezői, akik közül sokan több évtizedig fizették a rájuk szabott járandóságot. Végső soron az államkasszába. A mindenkori állam azonban egyetlen országban sem teszi félre számukra, (s kamatoztatja évtizedekig) ezt az elvont pénzt. Ehelyett a nagyobb részét az éppen adódó folyó ügyeinek finanszírozása fordítja. Abban reménykedve, hogy képes lesz kifizetni jogos tulajdonosának majdan a jogos járandóságát. Merthogy addigra a következő generációk béréből, fizetéséből levonva összegyűlik az állandóan pótlásra szoruló nyugdíjkeret.

Annyira naiv természetesen én sem vagyok, hogy azt higgyem, bármikor is meg lehessen állítani ezt a folyamatot. Az állandó előre elköltés, s későbbi pótlás folyamata alighanem az idők végeztéig tart. Nem igen lesz olyan pénzügyminiszter, aki rá tud valamikor is mutatni az államkasszában néhány ezer milliárd euróra vagy akár forintra. Mondván ezt a halmot tilos piszkálni, mert ez a harminc év múlva kifizetendő nyugdíjak kamatos kamattal folyamatosan növekvő pénzhegye.

Ám legalább a szóhasználatban, ez semmibe sem kerül, legyünk tekintettel arra, hogy az idős emberek nem adományként kapják, hanem visszakapják saját pénzüket. Tehát nyugodtan kikérheti magának bármelyikük, hogy eltartottnak, már-már amolyan pénzügyi tehernek tekintsék. Ráadásul az a kegyetlen tény is igaz, hogy minél kevesebb ideig van módjuk visszakapni nyugdíjuk formájában egykori befizetéseiket, annál több marad abból az államnak. Tudván ugyanakkor azt is, hogy minden állami, kormányzati stb. vezetőnek, úgymond, emberileg, a humánum síkján természetesen fájdalmas minden egyes „nyugdíjfogyasztó” állampolgárának elvesztése.

– T. Szűcs József –



Sporthírek






hirdetés