Nyugatról jött keletre az Év Menedzsere

Nyugatról jött keletre az Év Menedzsere

Ábrahám László, a debreceni NI
ügyvezetője 2008-ban az Év Menedzsere
lett. Abban hisz, hogy személyes
példamutatással érhetünk el a
legtöbbet.


Debrecen (HBN) – Budapesti Műszaki Egyetem
villamosmérnöki kar, vezetői poszt a
Videotonnál és az IBM-nél,
disszertáció tévés
jelfeldolgozásból és négy
gyermek – Ábrahám
László
nem szokványos
életútja. Az NI Hungary Kft.
ügyvezetőjével, aki 2008-ban az
Év Menedzsere lett
, a
Napló-székházban
beszélgettünk.

Napló:
Érdekelne, hogy az ünnepélyes
díjátadón is viselte-e az
öltönye hajtókáján a
„Laci” feliratú
névtáblát?

Ábrahám
László:
– Nem, szmokingban
voltam. Hétköznap lezser ruhában
járok, ami kényelmes, jól
érzem magam benne. Úgy vélem, a
munkahelyen nem reprezentálni kell hanem
teljesíteni. Nálunk csak a
felvételizőket meg az
üzletkötőket látni
öltönyben.

N.: – 2001-ben első
fecskeként jelent meg a magas hozzáadott
értéket
előállító NI Debrecen.
Tulajdonosai miért éppen ezt a
várost választották?

Á. L.: – Megfelelt a
feltételeiknek: Debrecennek nagy oktatási
intézménye van,
autópálya-csatlakozásra
várt 1-2 éven belül (bár ez
késett) és 10 éves
adókedvezményt kapott – ami
mellesleg az EU-csatlakozással elveszett. A
beruházást olcsóbban
valósítottuk meg, mintha
Dunántúlra mentünk volna. Amikor
dolgozókat kerestünk, két gonddal
szembesültünk: kevés volt a
szoftverfejlesztő és a szalagmunkás.
Előbbiből mostmár sokat
képeznek, lehet köztük
mazsolázni, villamosmérnökből
viszont még mindig hiány van. A
műszaki képzés, sajnos, nagyon el
van rontva Magyarországon és a
társadalom felfogásán is
változtatni kellene. Ma egy
állástalan jogászra azt
mondják, sokra vitte, míg mondjuk
CNC-marósnak lenni „ciki”, pedig
ők is értékes munkát
végeznek! Az NI-nál 10-20 millió
forintot érő gépekkel dolgoznak
munkatársaink, finommechanikával,
elektronikával: ezekhez odafigyeléssel,
hozzáértéssel és
alázattal kell hozzányúlni.

N.: – Ma már
Debrecenből látják el
termékeikkel szinte az egész
világot. Egy dolgozójuk évente
nagyjából annyi hozzáadott
értéket állít elő,
mint egy 25 fős varroda. Amerikai
mértékkel is hatékonyak?

Á. L.: – Igen, sőt,
a kezdeti elvárásokat messze
túlszárnyaljuk. A tervek szerint
egységünk csak egy kis gyártó
üzemecske lett volna. Ma a termékeinknek
mindössze 5-7 százalékát kell
javítani, a tengerentúli
részlegnél ez a szám magasabb.
Óránként 10-15
százalékkal több árut
állítunk elő, ráadásul
olcsóbban, mint „odaát”. A
kutatás-fejlesztés lassabban mozog mint a
gyártósor. Több mint 2000
féle terméket állítunk
elő, ezt egy 100 fős mérnöki
gárda koordinálja. Egy másik
helyen újra ki kellene alakítan a
folymatokat, nem beszélve arról, hogy
véleményem szerint a munkaerő
minősége és
hozzáállása nálunk jobb
mint Ukrajnában vagy Indiában.

N.: – Logisztikai
kiválósági díjban is
részesültek. Ez mit is takar pontosan?

Á. L.:
Hollandiából idetelepítettük
a raktárunkat (ez számunkra az
EU-csatlakozás előnye volt) és az
átállást egyetlen
hétvége alatt megoldottuk; most innen
szállítunk egész
Európába. A költözés
nehézségét az adta, hogy az
informatikai rendszert áthozzuk, ezen egy
évig dolgoztunk. Nagyon várjuk, milyen
fejlesztések lesznek a helyi
repülőtérrel kapcsolatban.
Negyedévente periodikusan változik a
megrendelésünk volumene, hol egy
kisgépet tudnánk megtölteni, hol egy
Boeinget, utóbbit a debreceni reptér nem
képes fogadni. Most Budapestre vagy
Bécsbe visszük az árut
teherautóval, onnan repül a célig.

N.: – Hogyan tud
hatékonyabb lenni, mint más
cégvezetők, milyen eltérő
vonásokkal rendelkezik?

Á. L.: – Én
úgy tudok hatékonyan dolgozni, ha
megértetem a feladatot a beosztottakkal,
aztán ők tudják, hogyan
végezhetik el jól. Például
kis csoportok foglalkoznak a gyártás
optimalizálással, ők
találják ki, mit mivel, milyen sorrendben
raknak össze; sok jó ötlettel
javítják a hatékonyságot. A
magyar ember nagyon kreatív, de a
többség csak addig, míg be nem
ér a munkahelyére. Én igyekszem
felszínre hozni ezt az értéket
mindenkiből. A cégkultúránk
alapja az őszinteség és
egymás tisztelete, ezzek
betartásával sok konfliktus
elkerülhető. A nehézségeken
gyakran humorral segítjük át
egymást. Nem jellemző nálunk a
furkálás, a verseny pedig nem a
dolgozók között megy. Gyakran
alkalmazok elismerést, amit hazánkban
valamiért nem szeretnek a vezetők, pedig
sokat jelent, akkor is, ha csak néhány
jó szóból áll.

N.: – Az NI miként
próbál alkalmazkodni az egyre
terebélyesedő
világméretű pénzügyi,
gazdasági válság
kihívásaihoz?

Á. L.: – Mi sem tudjuk
függetleníteni magunkat a
válságtól. A tavalyi
eredményünk jó, kivéve az
utolsó negyedévet, akkor
visszaesést tapasztaltunk és ez most is
folytatódik. Kapacitásaink nincsenek
teljesen lekötve, de a felszabaduló
időben azon gondolkozunk, hogyan tudunk
hatékonyabbak lenni. Van egy
intézkedési tervünk, mit
teszünk, ha rosszabbodiik a helyzet.


N.: – Minden mellett még arra is jut
ideje, hogy a közéletben aktívan
részt vegyen. Honnan ez a rengeteg energia? Nem
gondolt politikai szerepvállalásra?


Á. L.: – Eszembe sem jutott. A
politikához idő, türelem, fapofa
és gyomor kell, és akkor sem lehet
hatékonyan csinálni. Nálunk
mindneki szeret panaszkodni meg a zavarosban
halászni, és az emberek belenyugszanak,
hogy „ez mindig így van”.
Személyes példamutatással azonban
lehet eredményeket elérni. Érdekes
például, hogy az NI körül
mindenki tud szabályosan parkolni. A
munkám napi 10-12 órás
elfoglaltságot jelent, hétvégi
kirándulásokkal igyekszem
feltöltődni. Annak idején
furcsán néztek rám, hogy
Székesfehérvárról
Debrecenbe jöttem, de úgy érzem,
jól választottam. A családom is
jól érzi itt magát. Nem rosszabb
itt élni mint más városban
és úgy gondolom, nem is az a
lényeg, hogy hol lakunk, hanem hogy mit
csinálunk.


Tavaszünnep Debrecenben


Fontosnak tartják a kultúrát


Oscar gyanús a Gettó milliomos


Hasznosítják a Debreceni
tapasztalatot


Albérlők és az inteligencia