2012.06.21 09:47; Frissítve: 2012.06.21 14:34


Nyugati kiskörút: Mennyit haladt az építkezés?

Nyugati kiskörút: Mennyit haladt az építkezés?
Debrecen - Jövő héten már az első aszfalt réteget terítik a nyugati kiskörút egy szakaszán.

alt hiba beküldése

Jó ütemben, a műszaki ütemtervnek megfelelően halad a nyugati kiskörút Hatvan és Arany János utca közötti szakaszának építése – mondta el Pajna Zoltán alpolgármester csütörtökön a helyszíni bejáráson. Mint ismert, Piac utcai sétálóövezet kialakítása miatt már több mint egy évtizeddel ezelőtt felmerült a belvárostól nyugatra eső, a keleti tehermentesítő kiskörúthoz hasonló útszakasz kialakítása. Sokáig azonban az anyagi források hiányában húzódott a kivitelezés, mígnem 2009-ben a belváros funkció bővitésére beadott pályázat részeként nyert az önkormányzat pénzt a megvalósításra.

 

 

Jóllehet évek óta arról számolhattunk be, hogy lassan haladnak a nyomvonalon a munkálatok, ám a jelenlegi állapot már bizakodással töltheti el a kivitelezés miatt sok bosszúságot megélt lakosságot. Az összesen 538 méteres szakasz egyes részein már elkészült a beton útalap is, míg máshol ennek az előkészítése tart. Pajna Zoltán elmondta, a kivitelezők ígérik, hogy legkésőbb augusztus 21-én átadják a buszsávokkal együtt kétszer három sávos, két szélén járdával ellátott útszakaszt, de még az is előfordulhat, hogy korábban végeznek vele.

Fél kilométernyi sugárút

Évekig csak mint ígéretről beszéltünk róla, aztán a régészeti feltárás miatt csúszott a tényleges kezdés, de most már szépen kirajzolódik a Mester és Erzsébet utcákat összekötő nyugati kiskörút Hatvan és Arany János utcák közötti szakasza. A csütörtöki bejáráson erről győződhettek meg a sajtó munkatársai, akiket Pajna Zoltán alpolgármester kalauzolt.

Középen csobogókkal

Ami elsőre szembe tűnő az az út tágassága, mintha egy sugárút lenne, a csomópontok forgalmától függően 18,5-21,5 méter a szélessége. Az 538 méterből 504 méteren kellett teljesen új 2-szer 2 sávos utat kialakítani mindkét oldalon buszsávval és járdával. Emellett a keresztező utcákba 34 méterre benyúlva az ottanival azonos útszerkezetet alakítanak ki. A térkőből készülő járda szélessége 2,5 és 4,5 méter között váltakozik. Pajna Zoltán egy máshol még nem alkalmazott megoldásra hívta fel a figyelmet: a két oldal közötti középső zöld sávban 28 vízbefúvó hellyel 19 medencéből álló csobogó rendszert építenek ki. A víz temperálásával csökken majd a hőmérséklet és a porszennyezés a kiskörúton, és részben ezt szolgálja majd a csaknem 5 ezer cserje, valamint a 300 telepítendő díszkörtefa is, melyekkel a 157 kivágottat pótolják az út két oldalán.

Arculatváltozás előtt

Az alpolgármester elmondta, a mintegy 1,2 milliárdos költségvetésű első ütem jelenleg meghaladja a 60 százalékos készültségi fokot, ráadásul a kevésbé időigényes munkálatok vannak hátra, így augusztus 20-ig elkészülhet a nyugati kiskörút első szakasza. Kiemelte, hogy a kivitelező mindössze 10 százalék előleget kapott a várostól, de azt jól felhasználva folyamatosan időre teljesíti vállalását. A beruházáshoz kapcsolódóan már eddig is bontottak el épületeket és ezután is fognak, valamint kerítéséket is kellett áthelyezni, illetve elbontani. A körút arculatához tartozik még, hogy a közelében 15 méter homlokzatmagasságú épületeket lehet felhúzni, ami Pajna Zoltán szerint jelentős ingatlanfejlesztést generál majd a következő években.

HBN-ÉP

 

Még két ütem lesz

A belvárostól nyugatra, a Böszörmény útra, Pesti és Nyugati utcára terelt forgalom enyhítésére megépítendő kiskörút három üteme közül a második az Arany János és Erzsébet utcák közötti. Kérdésünkre az alpolgármester elmondta, azon a szakaszon már megtörténtek a kisajátítások, így várják az újabb pályázati lehetőséget a megvalósításhoz. A Hatvan és Mester utcák közötti szakaszon viszont még csak 40 százalékban történt meg az ingatlanok kisajátítása, de 2014-20. között az utolsó ütem is elkészülhet, és akkor egybefüggően használható lesz a nyugati kiskörút.

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2