Nyugalmat hozhat, ha fix a törlesztőrészlet

Akt.:
A fix hitelek új igénylésének aránya növekedett
A fix hitelek új igénylésének aránya növekedett - © Fotó: AFP
Hajdú-Bihar – Szigorítanak a lakáshitelezésen, augusztus végére meg is jelent az erről szóló rendelet.

A Magyar Közlönyben való megjelentetéssel hivatalosan is kihirdették az adósságfék-szabályok október 1-jei módosításáról szóló MNB-rendeletet. Ahogy június közepén bejelentették, az 5 éven belül változó kamatozású jelzáloghitelek esetében a jövedelemarányos törlesztőrészlet maximuma 50-ről 25 százalékra csökken, az 5 éveseké pedig 35 százalékra.

Bár már kevesebbet hallunk róluk, sokan küzdenek még a devizahitel-válság minden kellemetlenségével, azonban a hitelfelvételi kedv mégsem mérséklődik: a lakásvásárlások több mint 40 százalékához ma is kölcsön társul. Persze ezek már egészen más konstrukciójúak, a legtöbb nem változó kamatozású – tudta meg az OTP Banktól a Napló.

hitel2_

A változó kamatozású lakáshiteleknél növekedhet a törlesztőrészlet, miután az idén megemelkedett a bankközi kamat szintje. A hírre rögtön felkapták a fejüket a vásárlók, ugyanis a lakáshitel-kamatok és a törlesztőrészletek emelkedése a piacot is befolyásolja – a lakásra kifizetett teljes összeg növekedését eredményezheti –, mivel a lakásvásárlások több mint 40 százalékához hitelfelvétel társul. A futam­idő végéig rögzített törlesztőrészletű lakáshitelek azonban védelmet jelentenek a kamatemelkedés ellen. A futamidő végéig fix kamat azt jelenti, hogy a kölcsön lejártáig nem változik a kamat, így ennek okán a törlesztőrészlet sem, ami egyben azt is jelenti, hogy nincs kamatkockázat – közölte a Napló kérdésére az OTP Bank.

Érdemes lekötni

A szakértők figyelmeztetnek, hogy a bankközi kamatlábak egyelőre csak mérsékelten emelkedtek januárhoz képest, de a jövőben tovább folytatódhat a növekedés. Ezért kell elgondolkodni azon, hogy a teljes futamidőre befixáljuk-e a jelenleg elérhető legjobb kamatokat és a törlesztőrészleteket. Sokan ezt a megoldást drágállják, hiszen Magyarországon nemzetközi összehasonlításban drágának mondhatóak a fix kamatozású hitelek. Ennek ellenére az új szerződések több mint felét már éven túl rögzített kamatozással folyósítják. Ebben valószínűleg a devizahitelek kapcsán szerzett rossz tapasztalatoknak és így a nagyobb kockázatkerülésnek is jelentős szerepe van. Az OTP Bank érdeklődésünkre tudatta, hogy a lakáshitelezést illetően a stratégiai termékük a legalább 10 évig fix kamatozású módozat. Törekvéseik nyomán mára a változó kamatozású termékek arányát jelentősen sikerült visszaszorítaniuk.

A kamatkockázatok mérséklése érdekében már 2017-ben intenzív figyelmet fordítottak arra, hogy az ügyfelek minél tudatosabban hozzák meg döntésüket a lakáshitel kamatperiódusát illetően, és minél inkább a biztonságosabb, hosszabb időre ­rögzítettet válasszák.

Mint közölték, a fix kamatozású hitelek új igényléseken belüli arányát megfigyelve egyértelmű emelkedés látható. 2018 januárjában a piaci lakáshiteleken belül a legalább 5 éve százalék volt. Ez az arány további emelkedéssel június végére elérte a 90 százalékot.

10 évre rögzítve

A fix kamatozású hiteleken belül már nem csak a legrövidebb (5 éves periódusú) hitelek, hanem a 10 évre rögzített kamatozással elérhetőek is népszerűek, ezek aránya csaknem egyforma, közelíti az 50-50 százalékot. A változó kamatozású hitelek aránya 2017-ben még körülbelül 50 százalék volt, mára ez 10 százalék körüli értékre csökkent – áll az OTP Bank Naplóhoz eljuttatott válaszaiban. A Magyar Nemzeti Bank új szabályozása lenti cikkünkben olvasható.

BB


További emelkedés

A folyósított lakáscélú hitelek összege 2008-ban érte el a tetőpontját (887 milliárd forint), az ezt követő csökkenés mélypontja 2013-ban volt (168 milliárd forint). 2014 óta a hitelek száma és összege évről évre emelkedik: a 2017-ben folyósított lakáscélú hitelek száma 105 ezer, összege 605 milliárd forint volt, 23, illetve 33 százalékkal több a 2016. évinél. A hitelek túlnyomó többségét évek óta használt lakás vásárlására veszik igénybe. Az átlagos folyósításra jutó összeg 5,8 millió forint volt, 400 ezer forinttal több, mint egy évvel korábban. (KSH)


Illusztráció: Pixabay
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kamatváltozás esetén a háztartások megfelelő jövedelmi tartalékkal is rendelkezzenek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa elfogadta a módosított jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) szabályozásról szóló MNB-rendeletet, amely már a Ma...

Budapest - A lakosság anyagi helyzete egyértelmű javulást mutat, 2010 óta 34 százalékról 20 százalékra csökkent azoknak az aránya, akiknek az elmúlt egy évben nem mindig fedezte a jövedelme a megélhetési költségeit - közölte a Pénziránytű Alapítvány az MTI-vel kedden. Kitértek arra: az alapítvány...

Illusztráció
Budapest - Folytatható az első fél évben tapasztalt bérnövekedés, ugyanakkor az inflációt és a gazdasági növekedést meghaladó emelkedésnek van határa - mondta Regős Gábor, a Századvég elemzője szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. A közgazdász kifejtette, a bérnövekedés lehetőségét m...