Helyi közélet

2015.02.08. 09:02

Serpenyővel is lehet hangsebességet mérni

Debrecen - A visegrádi országok legtehetségesebb fiataljai versengtek hétvégén az Agórában.

Debrecen - A visegrádi országok legtehetségesebb fiataljai versengtek hétvégén az Agórában.

A FIRST LEGO League nemzetközi robotikaverseny-sorozat keretében a 9-16 évesek mezőnye (a jövő műszaki értelmisége) nemcsak programozási készségeiről ad számot, hanem évente változó tematika alapján kutatási projekteket is végez, és szakmai zsűri előtt prezentálja azok eredményét.

A National Instruments a Virtuális Műszerezésért Alapítvány hivatalos német partnerével 2013 óta rendez regionális fordulókat, idén pedig a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont adott otthont a versenysorozat közép-európai elődöntőjének.

Miközben az összesen 20, 3-10 fős csapat összemérte felkészültségét és kreativitását, a Napló tudósítója a kiállítótérben ifjú mérnökpalántákat faggatott a találmányaikról.

A még gimnazista Lukács Péter például képes arra, hogy egy hétköznapi palacsintasütő és egy evőkanál (meg persze némi informatikai háttér és szaktudás) segítségével hangsebességet mérjen.

Hegyesi Donát pedig gondolt egy merészet, és megalkotta a világ első pókerező robotját.

HBN-PA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában