“Nyomás alá helyeztük az ellenfelet, megérdemelten nyertünk”

Akt.:
Dajka László és Herczeg András
Dajka László és Herczeg András - © Fotó: Czeglédi Zsolt, Kovács Péter
Debrecen, Kisvárda – Az DVSC vs. Kisvárda FC (3-1) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Dajka László értékelte a látottakat.

Herczeg András: Az első félidőben is jobban játszottunk ellenfelünknél. A Kisvárdának volt egy szép támadása, abból gólt ért el. A második félidőben változtattunk, fokoztuk a tempót, még nagyobb nyomás alá helyeztük az ellenfelet, megérdemelten nyertünk.

Dajka László: Utóbbi hetekben a csapat nem focizott ilyen hitehagyottan, mondhatni gyáván, mint ezen a mérkőzésen. A gól után visszahúzódtak, nem fociztak bátran. A mai játék alapján megérdemelten nyert a hazai csapat. Az első félidőt megúsztuk gól nélkül, de a kérdés csupán az volt, hogy a Debrecen mikor talál be. A Loki második gólja után próbáltunk még focizni, Súlyos egyéni hibák voltak. Ennél mi többet tudunk. Küzdöttünk becsülettel, a játékban maradtunk el az eddigiektől.


Fotó: Derencsényi István
Debrecen, Kisvárda - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 9. fordulójában a Debreceni VSC csapata a Kisvárda FC együttesét fogadta szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a portálunkon! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 9. forduló...