Helyi közélet

2015.10.20. 08:00

Így segítettek a migránsoknak Debrecenben

Debrecen - A református és a katolikus egyház, valamint a Vöröskereszt megyei szervezete is támogatta a menekülteket.

Debrecen - A református és a katolikus egyház, valamint a Vöröskereszt megyei szervezete is támogatta a menekülteket.

– A református egyház számára a menekültek segítése nem volt új keletű dolog, hiszen közel 10 éve, 2006 óta működik saját és pályázati forrásból, valamint amerikai és európai partneregyházak támogatásával menekültmissziója – tájékoztatta a Naplót Buzás Borbála, a Tiszántúli Református Egyházkerület sajtóreferense. A munkát a Magyar Református Szeretetszolgálat is támogatta, augusztustól orvosi segítséget nyújtottak, valamint gyermekfoglalkoztató délutánokat szerveztek a debreceni menekülttáborban. Heti rendszerességgel biztosítottak általános orvosi ellátást, nőgyógyászati szakellátást és alapgyógyszereket a tábor lakóinak. Az ott élő gyermekekhez heti két alkalommal önkéntesekkel kreatív játékokat, sportszereket, társasjátékokat juttattak el.

Karitatív segítség

– A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye az Egyházmegyei Karitász szervezetén keresztül egész évben folyamatosan segítséget nyújt a rászorulóknak. Nem volt ez másképp a migránsokkal sem, akik nagyszámú jelenléte speciális feladatokat igényelt – tájékoztatott Kovács Ágnes, sajtóreferens.

A karitász önkéntesei hetente látogatták meg a debreceni befogadóállomáson lévő migránsokat, akiknek élelmet és ruhaneműket vittek. Habár két épületet is felajánlottak a nyíregyházi főplébániára, ami alkalmas volt a migránsok befogadására, ezeket nem vették igénybe, hiszen minden menekültnek a továbbutazás volt a célja.

Határokon is

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete nyártól szeptember közepéig hétről hétre gyermekfoglalkozásokat tartott a debreceni menekülttáborban. A munkatársak és önkéntesek célja a stressz és a trauma feloldása volt: a lelki gyógyítás és a lehetőségek szerint a képességfejlesztés. Piros Éva, a megyei Vöröskereszt kommunikációs referense elmondta, az önkéntesek változatos anyagokat, feladatokat és játékokat vittek ki a táborba a kifestőktől a logikai és a közös labdajátékokig, és a gyermekek minden alkalommal ajándékot és édességet is kaptak. Az összegyűlt adományokból takarókat, gyermek- és felnőttruhákat juttattak el a rászoruló menekülteknek. Miután Debrecenből elment a menekültek nagy része, itt már nem volt szükség a Vöröskereszt jelenlétére. Az elmúlt időszakban Röszkén és Hegyeshalmon is több munkatárs és önkéntes segítette a szolgálatot a megyéből.

HBN–VK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában