Nyolc halott egy prágai tűzben

Nyolc ember halt meg Prágában, miután kigyulladt egy elhagyatottan álló épület a város buszpályaudvarának közelében – közölte szerdán a prágai tűzoltóság. Az áldozatok hajléktalanok voltak, akik a kétemeletes épületben húzták meg magukat.

A prágai buszpályaudvar közelében álló épület fél órával éjfél után gyulladt ki – írta a CTK cseh hírügynökség. A tűzoltóság egységei hat perc alatt értek ki az épülethez, amely akkor már lángokban állt. A prágai tűzoltóság szóvivője az elmúlt húsz év egyik legsúlyosabb tüzének nevezte az esetet.

Az oltás közben két embert mentettek ki a lángok közül

A cseh vasúttársaság egy ideje már elhagyatottan álló épületében kitört tüzet több, mint másfél óra alatt oltották el. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok átterjedjenek a központi buszpályaudvar új épületére. Az oltás közben két embert mentettek ki a lángok közül, őket füstmérgezés miatt kellett ellátniuk az orvosoknak.

A nyolc ember holttestét azután fedezték fel, hogy az lángok eloltása után átkutatták az épületet. Az áldozatok személyazonosságát, és a tűz okát egyelőre nem lehet tudni. Az épületben már régóta nincsen áram, és a hajléktalanok gyertyákkal világítottak.

– Független Hírügynökség –