Nyolc dolog, amit nem tudtál Robbie Williamsről

Akt.:
Nyolc dolog, amit nem tudtál Robbie Williamsről
© Fotó: Getty Images
Robbie feleségét, Ayda Fieldet egy vak randinak köszönheti, amit a közös barátok hoztak össze még 2007-ben.

A Take That egykori tagja nemrég viccesen emlékezett vissza arra a bő ruhára, amit Ayda a randin viselt, ugyanis az előnytelen szabás miatt Robbie azt hitte, hogy a lány terhes. Azóta a párnak egy kislánya és egy kisfia is született.

Annak ellenére, hogy Robbie évek óta házas, fiatalabb korában nagy nőfaló hírében állt. Összeszűrte a levet többek között Nicole Kid­mannel, akivel a Something Stupid című duett során gabalyodtak össze, de hódításai között van Cameron Diaz és a Spice Girls két tagja, Mel C és Geri Haliwell is.

Sokan nem is tudják, de Robbie Williams tartja a legtöbb eladott koncertjegy, és a legtöbb brit zenei díj rekordját. A 2006-os Close Encounters Tour során egy nap alatt több mint 1.600.000 jegyet kapkodtak el a rajongók, amely elég volt ahhoz, hogy az énekes neve bekerüljön a Guiness Rekordok könyvébe. Ennek fényében nem csoda, hogy az énekes rekordmennyiségű, összesen 17 darab brit zenei díjat vihetett haza az elmúlt 20 év során (az első ötöt még a Take That tagjaként vehette át).

Az énekesnek összesen 13 tetoválása van: a hátán a Beatles egyik slágerének címe, az „All You Need is Love” felirat olvasható, egyik csuklóján a Take That logóját viseli, jobb gyűrűsujjára pedig felesége nevének kezdőbetűje van varrva, mert állítólag folyton elveszíti jegygyűrűjét.

2007-ben Robbie heves vitába keveredett szomszédjával, a Reszkessetek Betörőkből ismert Joe Pescivel, miután a popsztár focista cimborái elállták autóikkal a szomszéd garázsbejáratát. Pesci egy golfütővel akart az autóknak esni, ám Robbie még idejében megakadályozta a zúzást. Az eset után az énekes engesztelésképpen egy 400 ezer dolláros Bentleyt ajándékozott Pescinek.

41 éves kora ellenére az énekes nem tud vezetni. Nemrég azt nyilatkozta egy interjúban, hogy már nem is szeretne megtanulni, hiszen a londoni kaotikus közlekedés rászoktatta az állandó taxizásra, azonban Los Angelesben mindenkinek van saját autója, így az Államokban egy limuzint bérel, ami mindig rendelkezésére áll.

Robbie két nagy szenvedélye a foci és a minőségi ruhák, ennek megfelelően üzleti törekvéseit ezen a két területen kamatoztatja. A Port Vale rajongóként nemrégiben részesedést vásárolt a klubban, emellett pedig elindította saját ruhamárkáját.

A brit énekes szenvedélyesen rajong a földönkívüliekért, állítása szerint már többször látott UFO-t, sőt, néhány dalát egy-egy harmadik típusú találkozás ihlette. Legújabb ötlete, hogy megvásárolja a Kalifornia mellett található White Rock Islandet és UFO­-megfigyelő bázist alakít ki rajta.








hirdetés