Nyitott szem, szív, száj

Nyitott szem, szív, száj
© Illusztráció: Getty Images
Harmincas cigány férfi áll a cseresznyefa árnyékában ülő húsz fős társaság előtt. A mélybordó gyümölcs mint egy-egy feketepont a szőnyeg szélén álló fiatal édesapa életében, mégsincs a társaságban, aki e pillanatban ne irigyelné. Horváth Borbála írása.

Tehetnénk ezt azért, mert a hosszú heg vonalának folytatásaként, a normálistól enyhén eltérő szögbe merevedett jobb kisujját leszámítva teljesen egészséges. Vagy azért, mert – láthatóan – van mit ennie, képes a beszédre, hallja a dobbanást, ahogyan a karámban földre veti magát egy ló, s ötszáz kilónyi elégedettség hempereg játékos kiskutyaként a porban. De nekünk ez általában kevés. Amink van, annak csak akkor örölünk egy rövid időre, ha csonkával, vakkal vagy éhezővel találkozunk. Valami ritkaságért, „csodáért” tudunk csak rajongani. Ebben a férfiban az is van. A mosolya.

Illetve a mostani mosolya annak, ellenére, hogy tíz évet volt börtönben, aztán a mérgező bosszú évei alatt nem adatott meg a vágyott gyermekáldás, majd kisemmizték „üzlettársai” és úgy kezdett építkezésbe, hogy addig semmilyen munkaeszközt nem fogott a kezében.

Párja kérte, engedje el a bosszút, végre higgyen abban, hogy Isten nem teremthet valakit olyan célokra, mint amilyenek őt „éltették”. Ma boldog édesapa, vállalkozó, aki börtönmisszióban hirdeti, hogy a szabadság nem kezdődik el automatikusan a rácsok eltűnésével. Talán csak egy ilyen mondatra, példára lett volna szüksége a gyilkos, gyújtogató fiúnak, a balmazújvárosi családapának. Járjunk nyitott szemmel, szívvel, szájjal…

– Horváth Borbála –








hirdetés