Nyíregyházi óvodások nyerték a Zsinórlabda Bajnokságot Debrecenben

Nyíregyházi óvodások nyerték a Zsinórlabda Bajnokságot Debrecenben
© Fotó: Szombathy András
Debrecen – Pénteken a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskolában került sor a Zsinórlabda Bajnokságra. Tizenkét óvoda nevezett a versenyre, Magyarország különböző városainak óvodásain kívül Romániából és Szerbiából is éreztek csapatok.

Az előző évekhez képest is sokat javult a színvonal, csak ritkán esett le a labda. Végül a döntőbe a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény csapata Magyarkanizsáról és az Eszterlánc Óvoda Székhely Intézménye Nyíregyházáról került. A legkisebb különbséggel utóbbiak győztek. A többieknek sem kellett szomorkodniuk, hiszen Szabados Istvántól, a Magyar Röplabda Szövetség utánpótlás bizottságának elnökétől minden résztvevő emléklapot vehetett át, minden résztvevő ajándékcsomaggal és emblémázott pólóval gazdagodott és az óvodák 4-4 röplabdát is hazavihettek.

– Szombathy András –








hirdetés