Kikandikált a mackó sarka: a hajdú-bihari betörőtrió története

Akt.:
Kikandikált a mackó sarka: a hajdú-bihari betörőtrió története
© Illusztráció: Pixabay
Debrecen – Sokáig, aprólékos gondossággal tervezgette akcióját az a három férfi, akik egy debreceni családi házba törtek be január 27-én hajnalban. Tervükbe azonban több helyen hiba csúszott. A zsákmány nem fért be az autójukba, ezért nyitott csomagtartóval voltak kénytelenek távozni a helyszínről. Arra sem számítottak, hogy a kiürített széfre szinte azonnal rátalál valaki. Az pedig legmerészebb álmaikban sem fordult meg a fejükben, hogy a zsaruk autóik és külsejük leírásából azonosítani tudják őket.

Több mint 36 millió forintot vittek magukkal az eltűnt pénz nagy részét a sértett már visszakapta.

– Az óvárosban található családi házba az egyik utcafronti ablakon bemászva törtek be – mondta Király János főtörzszászlós a Debreceni Rendőrkapitányság nyomozója. – A lakók nem voltak otthon a betörés idején, több napra külföldre utaztak. Egy páncélszekrény tűnt el a lakásukból. Mivel csak az egyik ablak tört be és más nyílászárón nem volt nyoma a rongálásnak, arra következtettünk, hogy a trezort az ablakon keresztül emelték ki az utcára. Így rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy nem egy ember követte el a bűncselekményt.

A debreceni zsaruk ekkor azonban még nem tudták, hogy három férfit kell keresniük azt pedig végképp nem sejthették, hogy a trió jó alaposan felkészült az akcióra. A hátrahagyott nyomok nem erről árulkodtak. Nem sokkal később ugyanis Nyíradonyból érkezett a bejelentés: a város aradványpusztai részén lévő egyik tó tulajdonosa jelezte, hogy a vízből egy páncélszekrény sarka kandikál ki. A férfi minden reggel körbejárja birtokát, aznapi sétája során tette a felfedezést.

– Ezzel egyidőben Debrecenben már zajlott a betörés helyszíni szemléje, ugyanis a háziak szomszédja észrevette a kitört ablakot és bejelentést tett – folytatta a főtörzszászlós. – A sértettek egyik hozzátartozója azonosította a tóból a tűzoltóság segítségével kiemelt páncélszekrényt és megerősítette, hogy a széf korábban rokonai lakásában állt. A trezorban találtunk egy aranyláncot is, ez elkerülte a tolvajok figyelmét. Végignéztük a ház közelében lévő térfigyelő kamerák képeit, és egy Volkswagen Passatot láttunk feltűnni a kérdéses időpontban. A jármű csomagtartója nyitva volt, rendszámát letakarták. Ez azért volt érdekes, mert a tó közelében egészen más autó nyomait fedezték fel bűnügyi technikusaink. Az ott járt gépkocsi keréknyomai egy kisebb, régebbi autót feltételeztek. A tónál ott voltak hajdúsámsoni kollégáink is, akik egyből jelezték, hogy tudnak egy közelben lakó férfiről, akinek van egy Passatja és egy fehér Skoda Fabiája is. Ellátogattunk S. Sándor (31) lakcímére, de nem találtuk őt otthon. Nem sokkal később Hajdúsámson központjában megpillantottuk őt, amint egy másik férfival, a helyi J. Bencével (20) a fehér autóban üldögélve beszélgetett. Hazakísértük őt aradványpusztai otthonába, és megvizsgáltuk a másik autóját. Azt első ránézésre láttuk, hogy pontosan ilyen autó tűnt fel a betörés helyszínének közelében működő kamerák képein, de kétséget kizáró bizonyítékot is szereztünk. A csomagtartón ugyanis festéknyomokat találtunk, amelyekről kiderült, hogy a páncélszekrényről származnak. Mint utóbb megtudtuk, a széf nem fért be rendesen az autóba, ezért láttuk a gépkocsit nyitott hátsó résszel közlekedni a felvételeken, és ez okozta a festéknyomokat is. S. Sándor beismerő vallomást tett, elmondta, hogy hárman követték el a bűncselekményt. Társai J. Bence és egy másik férfi volta. Zsebében 100 ezer forintot találtunk, J. Bencénél pedig ennek a dupláját.

S. Sándor bevallotta azt is, hogy hosszasan készültek az akcióra. A páncélszekrény felfeszítéséhez szükséges eszközöket a bűncselekmény elkövetését megelőző napon elrejtették egy erdőben, és az útvonalat is többször lepróbálták, sőt szükség esetére több menekülő útvonalat is terveztek. Elmesélte, hogy a betörés után hazament a másik autóért és azzal tért vissza a tóhoz, míg társai a széf kinyitásán ügyködtek. Elárulta, hogy 12 millió forintot kapott a zsákmányból, és meg is mutatta, hogy a családi házának garázsában hova van elásva a pénz. J. Bence is beismerte tettét, édesanyja házából pedig 12 millió forint került elő. A fiatal férfi a ház udvarán egy nagy kupac hamu alá rejtette a pénzt. Ráadásul volt élettársának lakásában, a gyerekszoba padlószőnyege alatt a nyomozók további 500 ezer forintot találtak. Harmadik társukat egyikük sem nevezte meg, csupán személyleírást adtak róla.

– Végül ez alapján sikerült azonosítanunk a harmadik lehetséges elkövetőt. Kukola Zsolt főtörzszászlós, nyomozó emlékezett valakire, akire jól illett a leírás – vette át a szót Illés Zoltán alezredes, bűnügyi osztályvezető.

– A hajdúsámsoni G. László (47) fényképét megmutattuk a más elfogott két férfinak. Mindketten rábólintottak, így már tudtuk, hogy kit kell keresnünk. Az utolsó információnk az volt róla, hogy miután hármasban a tóba dobták a páncélszekrényt, S. Sándor Hajdúsámsonba fuvarozta őt, majd ott elváltak egymástól. Elmentünk G. László lakcímére, de nem találtuk otthon. Országos elfogatóparancsot adtunk ki ellene. Végül február 16-án debreceni búvóhelyén a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Cívis közterületi támogató alosztály munkatársaival fogtuk el. Nála 100 ezer forintot találtunk, egyelőre nem akarja elárulni, hogy a még hiányzó milliók hol vannak elrejtve. Jelenleg azt vizsgáljuk, hogy a célpontként kiszemelt családi ház hogyan került a férfiak látóterébe, erre ugyanis még nem derült fény. Tudni szeretnénk, hogy esetleg a figyelmükbe ajánlotta-e valaki a tulajdonosai távollétében őrizetlenül álló, nagy értéket rejtő ingatlant.

A debreceni zsaruk jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást a három férfi ellen. S. Sándor házi őrizetét a bíróság január 30-án rendelte el. J. Bence ugyanettől a naptól, G. László pedig február 19. óta előzetes letartóztatásban várja ügyének alakulását.

– Kutlán Edina/Zsaru Magazin –


Debrecen - A gyanúsított férfiak betörtek egy debreceni ingatlanba, ahonnan egy páncélszekrénnyel távoztak. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre január 27-én 6 óra körül arról, hogy ismeretlenek betörtek a házába és elvitték a páncélszekrényét, amelyben közel 36 millió forint volt. A rendőrök...



Nyíradony.
HAON.HU






hirdetés