Nyílt levélben szólalnak fel az elkeseredett ESZOSZ-károsultak

Akt.:
ESZOSZ-károsultak debreceni demonstrációja augusztus 4-én
ESZOSZ-károsultak debreceni demonstrációja augusztus 4-én - © Fotó: Matey István
Debrecen – Az ESZOSZ-károsultak nyílt levélben szólítják meg a megyei kormánypárti képviselőket, s felháborodásuknak adnak hangot, miszerint az ígéretek és a munkaszerződés ellenére is megélhetési lehetőség maradtak. Az írást változtatás nélkül közöljük. 

Nyílt levél a Hajdú-Bihar megyei Kormánypárti Országgyűlési Képviselő Uraknak!

Több ezer éhező, nyomorgó család nevében fordulunk Önökhöz segítségért. Naponta találkozunk azzal, hogy Magyarország jobban teljesít, a magyar ember jobban él, sőt európai rekordot döntött nálunk a foglalkoztatás! Ezzel szemben a mi rideg valóságunk: hogy sok család az éhhalál küszöbén van, a felnőttek inkább nem esznek, csak hogy gyermekeiknek tudjanak naponta egyszer enni adni. Ráadásul itt a szeptember, a tanévkezdés!

Tisztelt Uraim!

Néhány hónappal ezelőtt egy új élet reménye nyílt meg számunkra, amely olyan volt, mint egy álom! A jászapáti székhelyű ESZOSZ – a Kormány munkaügyi központjainak hathatós segítségével – közel 3000 ember számára kínált biztos munkát, tisztességes bért, hosszú távú megélhetést. Elmondhatatlanul boldogok voltunk, hiszen alulképzett és tartós munkanélküliek voltunk és vagyunk, akiknek a munka világába való visszatérés ígérete felért egy lottó ötössel. Hajdú, Szabolcs és Szolnok megyéből 2800 ember és családtagjai számára ígért biztos jövőt az ESZOSZ egy 6 milliárdos program keretében. S miután a munkaügyi központokon keresztül kötöttek velünk szerződést, két hónapon keresztül még fizetést is kaptunk, a programban ígértek oktatást, útiköltség térítést, gyermekek után járó kedvezményt, étkezési hozzájárulást, mindannyian hittünk, készen álltunk a tisztességes munkavégzésre! Igen, dolgozni akartunk és akarunk!

Hideg zuhanyként ért bennünket, hogy a szövetkezet vezetői az ígéreteikből semmit sem tartottak be, nem volt munka, a szép szavak mögött nem volt valódi szándék! Június óta hiába várjuk a postást, nem jön; a szövetkezet vezetői felszívódtak, elérhetetlenek, a honlapjukon vádaskodnak, a mi morális hozzáállásunkkal indokolják a törvényszegéseiket. A legmegdöbbentőbb, hogy panaszunkkal hiába keressük a munkaügyi központ illetékeseit, érzéketlenül széttárják kezeiket s közlik, hogy nekik ehhez semmi közük! Önök szerint egy felelős hivatal így viselkedik emberek ezreivel? Négy hónapja nem tűnik fel nekik, hogy itt valami „bűzlik”? Így védik a köz szolgái a magyar embereket? Vagy mi is csak egy „akta” vagyunk?

Mi szegények vagyunk, de gondolkodunk! Látjuk, hogy az ESZOSZ vezetői részére mi kizárólag eszközök voltunk, hogy a közel 3 milliárdos EU-s támogatásra rátegyék a kezüket, az el nem végzett munkákat lepapírozva mielőbb hozzájussanak a milliárdokhoz. Azt sejtjük, hogy a szövetkezet vezetőinek magabiztosságát a mögöttük álló, magas körökben mozgó, talán a politikáig is felérő befolyásos személyek adhatják.

Tisztelt Képviselő Urak!

Megmozdul-e Önökben a lelkiismeret és végre cselekszenek-e?

Több mint két hónapja nem kapunk fizetést, munkánk sincs. Tudják, milyen érzés az éhes gyereknek azt mondani, hogy nincs!? Egy ördögi körben vergődünk, mivel papíron munkaviszonyunk van, ezért se segélyt, se közmunkát nem kaphatunk. Lopni nem akarunk, de akkor mit tegyünk? A Szövetkezet vezetői kutyába se vesznek bennünket, 950 embernek felmondtak, de se pénz, se okirat! Több százan már munkaügyi bírósághoz fordultunk, de míg a bíróság dönteni fog, addig mi lesz velünk? Önök szerint nem nyomorult az a világ, ahol már a csóróktól is lopnak? Önök a mi képviselőink is a Magyar Parlamentben, tudniuk kell, hogy a nyomorgó ember is mindent megtesz a családjáért! Ne hagyjanak bennünket az út szélén, azonnali segítségnyújtást kérünk és várunk el Önöktől! Intézkedjenek, hogy kárpótlást kapjunk, hozzájussunk az elmaradt bérünkhöz, és rendeződjön mihamarabb a munkajogi helyzetünk! Munkát, kenyeret, segítséget! Ne feledjék: a szegény ember is ember!

Debrecen, 2015. augusztus 11.

Tisztelettel:

Tóthné Gábor Ildikó Debrecen-Pac, Gébics u. 3.

Varga Jolán Debrecen-Pac, Gerle u.9.

Veres László Debrecen-Pac, Vadaslert u.30.

Tiba Gábor Debrecen, Gyöngyvirág u. 21.

Jónás Attila Debrecen-Pac, Hullám u.70/c.

Agárdi Barna Debrecen-Pac, Sikló u. 10.

Barak Attila Debrecen-Pac, Poszáta u. 35.

Farkas Attiláné Debrecen-Pac, Kuvik u. 30296/8

Rostás Margit Debrecen-Pac, Sikló u. 10.

Ragályi Ilona Debrecen-Pac, Kuvik u. 30296/8

Budai Tibor Debrecen-Pac, Hullám u. 70/c.

Budai András Debrecen-Pac, Hullám u. 70/c.

Nagy Ferenc Krisztofer Debrecen-Pac, Hullám u. 70/c.

Bernáth Istvánné Debrecen-Pac, Sikló u. 34/b.

Farkas Aladár Debrecen-Pac, Sikló u. 32/b.


MSZP: Feljelentést tesznek az ESZOSZ ellen
Debrecen – ESZOSZ-ügyben „piszkos munka” kezd kirajzolódni – jelentette ki dr. Rónai György, az MSZP városi elnöke a megyei kormányhivatal épülete előtt. Elmondta: továbbra is hiába keresik az országos szociális szövetkezetet, nem kapnak magyarázatot arra, hogy miért kötöttek emberekkel munkaszerződéseket miközben nem biztosítanak nekik munkát és fizetést.


Tagad a fiktív foglalkoztatással vádolt szociális szövetkezet
A munkakezdés késedelmességét elsősorban az érintettek visszaintegrálásának nehézségeivel, a legutóbbi havi bérfizetés elmaradását adminisztratív és informatikai problémákkal magyarázza az a szociális szövetkezet, melynek alkalmazottai a sajtóhoz fordultak, miután hiába várták a munkába hívó értesítést, majd a fizetést is.


Szerződés, fizetés van (volt), munka nincs
Debrecen – Komoly programba vágott bele a szövetkezet, de igencsak döcög a kivitelezés. Egy idő után gyanússá vált a felvetteknek a leszerződött állás.








hirdetés