Nyerő taktikával arattak: másfél millió forintot nyert a debreceni páros

Akt.:
Szőllősi Niki és Nemes Anna a műsorban
Szőllősi Niki és Nemes Anna a műsorban - © Forrás: TV2
Budapest, Debrecen – Nem kevés pénz ütötte a markát a napokban két debreceni lánynak az egyik kereskedelmi televíziós csatorna vetélkedőjében. A két barátnő, Nemes Anna és Szőllősi Niki szokatlan taktikája, miszerint az egyik szerencséjére és a másik tudására építettek, még a műsorvezetőt, Stohl Andrást is meglepte. A lányok a megnyert másfél millió forintból terveiket valósítják meg.

Aki mer, az nyer! – nos, Nemes Anna és Szőllősi Niki (Szőlő) esetében ez teljesen igaz. A két debreceni fiatal a napokban volt látható az egyik kereskedelmi csatornán A Piramis című gameshow-ban, melyben nem kevés pénz ütötte a markukat. A barátnők szokatlan taktikája, miszerint az egyik szerencséjére és a másik tudására építettek, még a műsorvezetőt, Stohl Andrást is meglepte. Az ironikusan őszinte páros a műsorban elárulta: a sajt és az oldalas fontos mérföldkő volt a barátságukban (no és a főzés terén is), sőt Anna még becenevet is adott A Piramisnak. – Pirinek hívtam! A játék végéhez közeledve, miután nulla forintot mutatott a kijelző, nem volt más esélyem, csak szeretni és becézgetni a Pirit, hogy elfogadható ajánlatot adjon. Meg is lett az eredménye: kicsivel több mint másfél millió forintot kínált A Piramis – mesélte izgatottan Anna.

Nyerő szériában

A csajok még tavasszal szánták rá magukat, hogy jelentkeznek az egyik legnagyobb országos kereskedelmi csatorna vetélkedőjébe. Az ötlet Anna fejéből pattant ki, hiszen korábban már szerepeltek együtt hasonló televíziós műsorban, ám míg ott a divatban, itt fejben kellett topon lenni. Nyerő szériájukra hivatkozva elmentek a budapesti válogatásra.

– Egy másik műsorban is indultunk korábban, ahol szintén nyertünk, így gondoltuk, addig ütjük a vasat, amíg meleg, és szerencsét próbáltunk itt is, és kétség sem fért hozzá, hogy Szőlőt is viszem – nevetett Anna. – Még az év elején, tavasszal Facebookon találtam egy hirdetést, hogy fiatalokat keresnek egy népszerű vetélkedőbe, így elküldtem a jelentkezést. Elmentünk az első castingra, majd néhány hetet követően újabbra hívtak vissza, ahol már felvették velünk a bemutatkozó kisfilmet. Pár hét múlva csörgött a telefon, hogy forgatás lesz, beválogattak a műsorba – emlékezett vissza Anna.

Szőlő elmondta, egyáltalán nem izgultak, hatalmas bulinak fogták fel az egészet. – Tök lazán kezeltük az egész forgatást. És lássuk be, szép összeg lett a „buli” eredménye – mosolygott.

dp2Forrás: TV2

A műsor készítéséről elárulták, hogy nagyjából két órát vett igénybe, és a hiedelmekkel ellentétben a kérdéseket sem mondták el nekik a felvétel előtt. – Tavasszal azt hittük, belefér még az évadba, de már a másodikba került bele, ami augusztus végén indult – mondta Szőlő.

A műsor után

A lányok a megnyert másfél millió forintból terveiket valósítják meg: míg Szőlő divat­iskolában fog tanulni, addig Anna külföldre utazik majd a párjával, hogy felkutassák szerelmének rokonait.

– Nagyon jól éreztük magunkat, az egész forgatáson. Stohl András is nagyon közvetlen és udvarias volt velünk – idézte fel Anna. – Viszont érzelmileg megterhelő volt, hogy egyik pillanatban nagyon sok pénzed van, a másikban már semmid sincs.

Amikor ki kellett választanom, hogy ki menjen be a Piramis belsejébe a kérdésekre válaszolni, egyértelmű volt, hogy Szőlőt küldöm: ő az okos, én pedig a szerencsés. Így utólag is ezt gondolom, hiszen nem távoztunk több millióval, ám van egy igaz barátnőm, megvalósul, amit szerettünk volna, és nagyon jól szórakoztunk”

– fogalmazott Anna.

da1Forrás: TV2

Szőlő még hozzáfűzte: – Hatalmas felelősség nyomta a vállam, hogy jól döntsek. Kettőnkért döntöttem, mert most nemcsak az én álmaimért, hanem az övéiért is vállaltam a kockázatot, hogy elfogadtam a kicsivel több mint másfél millió forintos ajánlatot.

Saajt!

A Napló kérdésére, miszerint szeretik-e a sajtot, felnevettek, és elmesélték két elképesztő sztorijukat.

– Egy debreceni indiai étteremben életemben először ettem sajtpörköltet, és annyira ízlett, hogy arra gondoltam, ezt otthon is elkészítem. Olyan ehetetlen lett, hogy büntetésből én fogyasztottam el az egészet, a többieknek pedig Szőlő gyorsan készített valami ehetőt – idézte fel Anna.

A sajttortás esetük is érdekesre sikeredett, ugyanis szerették volna megcsinálni az édességet, ám Anna mascarpone helyett tömlős sós sajtot vásárolt. Csodák csodájára sikerrel jártak: a sütemény feljött a sütőben, és az áfonyaszósztól és a vaníliaaromától nem is lehetett érezni, miből is készült a sajttorta.

– Nagy Dóra –