Nyárutó(pia)

Be a hasat, ki a mellet! Alighanem nemcsak az én egykori tornatanáraim kedvelt utasítása volt a helyes testtartásra figyelmeztető felszólítás. Ezekben a napokban gyakran jut eszembe, s szívem szerint mondanám én is. Persze hozzám illően, végtelenül udvariasan, inkább amolyan kérésként. T. Szűcs József jegyzete.

Igaz, nem az egész osztályhoz intézném szavaimat. Inkább azokhoz a meglehet már nem iskoláskorú hölgyekhez, akik még mindig nyári ruhatáruk legszellősebb darabjaikban feszítenek az utcán, buszon, kocsijukban, villamoson. Nincs ebben semmi sandaság, elvégre nem én választottam az adott napra aktuális ruháikat, hanem ők. S nyilván nem azért öltöttek testhez simuló pólót, s mellé vagy horizontálisan nézve, alá, az én időmben forró nadrágnak nevezett shortot, hogy körömszakadtáig titkolják természet adta adottságaikat. Mindazonáltal a legérdekesebb, hogy a bizonyára hasonlóan jó alakú hölgytársaik viszont már őszies dzsekit, esetleg felöltőt, s hosszú nadrágot öltenek magukra. Néhányan még ráadásként olyan bő, vastag pulóvert is, amely némileg kevésbé kíváncsivá teszi irányukba az amúgy állóhelyből kíváncsi férfiúi tekinteteket. S akadnak amolyan középutasok is az utasok között. Ők például a rövidnadrágjuk fölé ballonkabátot vesznek fel, vagy az ujjatlan trikójukat hetyke kis műszőrme sállal dobják fel.

Valószínűleg a férfiak öltözködésében szintén megmarad ez a kettősség, ha marad az ősz elejeinek nevezhető simogató napfény. Ám talán elnézik nekem, hogy az ő öltözködési szokásaikkal, beleértve sajátoméit is, nemigen foglalkozom az empirikus megfigyelések szintjén. Azt is csak a szemem sarkából láttam a minap, hogy a kulturált közösségi közlekedési eszközön (villamos) egyformán akadtak a közeli rajthoz szinte pőrére vetkőzött rövidtávfutók, s az Antarktiszra készülő, prémbe burkolózott sarkkutatók. Legalábbis öltözetük alapján, akár azok is lehettek volna.

Nem vagyunk tehát egyformák, nem egyformán érzékeljük az idő(járás) múlását. Egyéni hőmérőnk más-más értékeket mutat ezekben az átmeneti időkben. S ezeket a különbözőségeinket a többiek természetesnek veszik. Az embernek önkéntelenül felmerül a kérdés. Mármint az, hogy vajon lesz-e olyan év(szak) valamikor (a távoli jövőben), amikor nemcsak egymás ruházatát, de közügyekben kifejtett véleményét, politikai beállítottságát, világnézeti értékrendjét is magánügynek tekintjük. Amelyet semmi jogunk sincs alapos indok nélkül kritizálnunk, megkérdőjeleznünk, megbélyegeznünk. S főként nincs jogosultságunk hasonlókat tenni embertársaink személy(iség)ével.​

– T. Szűcs József –








hirdetés