Nyárias meleg, némi csapadékkal

Nyárias meleg, némi csapadékkal
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A talaj legfelső rétegének napi középhőmérséklete tartósan 10°C fölött volt.

Változékony idő jellemezte az elmúlt hetet Kelet-Magyarországon. A kezdeti nyárias hőmérsékleteket már a hét második napján alacsonyabb, az átlagnak megfelelő értékek váltották, emellett több ízben fordult elő számottevő csapadék.

Gyakori frontok

Az időszak kezdetén ciklon áramlási rendszerében igen enyhe levegő érkezett a Kárpát-medencébe, április 27-én még 25-27 fok köré emelkedett a hőmérséklet a délutáni órákra. Ez volt a teljes időszak legmelegebb napja is egyben, az átmeneti meleghullámnak már másnap egy hidegfont vetett véget, mely a sokéves átlag köré mérsékelte a felmelegedést. A napi középhőmérséklet ezt követően 9-14 fok között alakult, miközben a hét derekán még mélyre süllyedt a hőmérő higanyszála hajnalonként. Harmincadikán virradóra a legtöbb helyen 5 fok alatti minimumokat mértünk, és főként a Nyírség egyes körzeteiben volt jellemző a fagypont körüli legalacsonyabb napi érték – a talaj mentén néhol akár gyenge fagy. A talaj legfelső rétegének napi középhőmérséklete már tartósan a 10°C fölötti tartományban mozgott, sőt, a változékonyra forduló idő ellenére többfelé a 15 fokot is megközelítette. A gyakori frontátvonulás és viszonylag sok felhő következtében az elmúlt időszakokhoz képest visszaesett napfényes óraszám, de csupán az ilyenkor szokásos átlagérték köré. Ezzel párhuzamosan viszont valamelyest enyhültek az éjszakák, a hét végére már sehol sem mértünk 0 fok körüli hőmérsékletet.

Éppen jókor jött

A talajok fogyatkozó vízkészletét ezúttal jelentős csapadék pótolta, az egy méter mélységű szelvény helyenként 80 millimétert meghaladó vízhiányát jelentősen enyhítve. Az időszakban épp Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye volt hazánk egyik legcsapadékosabb vidéke. Több ízben fordult elő eső, zápor, zivatar, területi átlagban mindösszesen 10-15 milliméteres csapadékhozammal. Voltak azonban tájak, ahol a 25 millimétert is meghaladta a lehulló csapadék mennyisége, míg elsősorban a két megye nyugati felén mértünk valamivel 10 milliméter alatti heti összeget. A csapadékra nagy szüksége volt a gyors ütemben fejlődő vegetációnak, a talaj legfelső rétegének nedvességtartalma így ismét kielégítő a sekélyen gyökerező állományok számára. A gyakran szeles, csapadékos, változékony idő ugyanakkor nehezítette a mezőgazdasági munkák tervezését, s a növekvő légnedvesség is némileg kedvezett a gombás, baktériumos növényi fertőzések terjedésének.

– DE ATK Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ –








hirdetés