Növények és Tudósaik

Növények és Tudósaik
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – A Debreceni Egyetem Herbáriumának 120 éves különleges lapjai is láthatók az Agrártudományi Központ Kisgalériájában nyílt kiállításon.

A “Növények és Tudósaik” tárlatot a növények napja alkalmából állította össze az intézmény agrárkara és az Ereky Károly Biotechnológiai Alapítvány a Böszörményi úti campuson. A kiállítás muzeális értékű herbáriumi lapokon keresztül mutatja be a Degen Árpád-gyűjtemény és a Szádler József-gyűjtemény tudománytörténeti érdekességeit. A látogató gyönyörködhet továbbá az alapítvány tulajdonában lévő növényi témájú egyedi fametszetekben, továbbá a hazai botanika és biotechnológia ismert vagy kevésbé ismert tudósait megörökítő olajfestményekben, amelyek először láthatók ebben az összeállításban Debrecenben.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

– Káprázatos növények élnek körülöttünk, csodáljuk őket, növények nélkül nem léteznénk. Az Európai Növénytudományi Társaság 2012-ben határozta el, hogy megrendezi a növények napját. Magyarországon harmadik alkalommal tisztelegnek a növények előtt ezen a napon számos helyszínen. Szemléljük a több mint 430 éves kézzel festett fametszeteket, a 120 éves lenyomatokat, figyeljük a változásokat, melyek kutatásaink tárgyai is. Tudósok nélkül mindezek nem léteznének – hangsúlyozta Komlósi István, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

A kiállítás hétfői megnyitóján Fári Miklós Gábor, a Mezőgazdasági Növénytani, Növényélettani és Biotechnológiai Tanszék vezetője mutatta be a tárlat kincseit.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

– A Cambridge Egyetem könyvtára 2013-ban Adam Lonicer – először 1555-ben, Frankfurtban kinyomtatott – Kreuterbuch című gyógynövény könyvét helyezte fókuszba. Ezen a kiállításon a mi látogatóink, hallgatóink is megtekinthetik ezeket a 435 éves képeket. Csodálatos herbáriumokat láthatnak, melyek részei a kultúránknak a késő reneszánsztól napjainkig. Fontos tudni például, hogy a Degen és a Szádler herbáriumi gyűjtemény darabjaiból lehet izolálni DNS-t, így ez nem egy holt gyűjtemény, hiszen a molekuláris genetika és a biotechnológia szempontjából is felbecsülhetetlen értékkel bír – emelte ki az egyetemi tanár.

A kiállítás június 12-ig látható az Agrár Múzeum nyitvatartási ideje alatt: hétfőtől csütörtökig 12 és 16 óra között, pénteken 8-tól 12 óráig.

– unideb.hu –








hirdetés