új lendület

2020.05.03. 21:31

Együttműködési megállapodást kötött az MTK-val a felvidéki labdarúgó-válogatott

Ennek köszönhetően a kényszerszünet után újra mozgásba lendülhet az együttes.

A válogatottat működtető Felvidéki Labdarúgó Egyesület vasárnapi közleményében kifejtette: az együttes mérföldkőhöz érkezett, és egy kényszerszünet után újra mozgásba lendült.

„A magyar labdarúgás egyik legnagyobb múltú, patinás csapata, az MTK nyújtott segítő jobbot a válogatottnak. Az együttműködés lényege, hogy a két csapat kölcsönösen segíti egymást elsősorban szakmai téren, de megfelelő körülmények esetén játékosmozgás tekintetében is. Lesznek közös mérkőzések, megjelenések, események, melyekből a két fél szakmailag profitálhat” – hangsúlyozták.

Hozzátették: 2015-ös megalakulásuk óta sok minden történt velük, jó és rossz egyaránt, aztán két évvel ezelőtt egy válság vette kezdetét a csapat életében, miután anyagi gondok miatt nem tudtuk kiutazni a ConIFA világbajnokságra, annak ellenére, hogy elsőként kvalifikálták magukat a tornára és az esélyesek között tartották őket számon. A ConIFA vb-n olyan nemzetek, kisebbségek, hontalan népek vagy éppen a világ által el nem ismert államok küzdenek meg egymással, akiknek tagfelvételi kérelmét elutasította a nemzetközi szövetség (FIFA).

„Ez rányomta a bélyegét az egész csapat hangulatára, és elkezdődött a kiútkeresés, ami reményeink szerint mostanra rendeződött. Ennek egyik jele az MTK-val kötött megállapodás is, de nyitottak vagyunk más csapatokkal is hasonló együttműködések kialakítására” – részletezte az együttműködési megállapodás hátterét Nagy Dávid, a válogatott alapító elnöke.

A csapat utoljára 2017 nyarán vett részt az Észak-Cipruson rendezett ConIFA Európa-bajnokságon, itt játszotta utolsó mérkőzését június 9-én Dél-Oszétia ellen (2-0). Legközelebb a FUEN által ausztriai Karintiába szervezett Europeádán szerepelt volna a nyáron, ám a világjárvány miatt az eseményt jövőre halasztották.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!