Novella: Mr. Pixel, avagy a bosszúpornó aljasság (18+)

Akt.:
Novella: Mr. Pixel, avagy a bosszúpornó aljasság (18+)
Debrecen – Mindenki meséi: fiktív történetek és egyéb írások a Hajdú Online-on, Ungvári Zsuzsannától.

Az éjszakai utcák csendjét vijjogva szelte ketté a rohammentő szirénája. Az utastérben izzadtan dőlt hátra az orvos, ahogy lehuppant az apró ülésre. A kezei erősen remegtek a dekompresszió miatti óvatos erőkifejtéstől és a felelősség miatt érzett idegességtől.
– Stabil, de gyenge. Szólj be, hogy mindjárt ott vagyunk. Barbiturát-túladagolás, mondd meg, hogy épp, hogy csak visszahoztuk.
– Az édesanyja találta meg… Túléli? A mentőtiszt szánakozva nézte a fiatal lányt a hordágyon.
– Meglátjuk – sóhajtotta a doki, miközben ismét ellenőrizte a harmatgyenge pulzust – nem kéne feladnia.

***

Nóra idegesen pillantgatott a telefonjára. 16:42. Fél ötre beszélték meg.
Késik. Szándékosan csinálja? Már biztosan kitalálta, miért hívtam ide… – gondolta. Idegesen kortyolt a teájából. Az aprócska kávézóban rajta kívül csak egy párocska volt, ők boldogan nevetgéltek valamin, amit a lány mutogatott a fiúnak a telefonján.
Végre megérkezett Emil. Nórának abban a pillanatban összeugrott a gyomra, ahogy a fiatalember nagy huppanással ledobta magát a lánnyal szemközti székre.
– Na, miért hívtál ide? – mondta köszönés helyett.
Tudja – gondolta Nóra. Látszik az arcán, az egész testtartásán. Már tudja, hogy mit akarok mondani neki.

***

– De… pedig annyira jól működik köztünk a kémia! – a srác mosolyogva beszélt, de a szája széle remegett. Nóra tudta, hogy rettenetesen megsérti az önérzetét azzal, hogy szakít vele, de már eldöntötte. Hetek óta vívódott, hogy elmondja, hogy hogyan mondja el, hogy hogyan ne bántsa meg a fiút. De ezt nem lehet jól csinálni. Különösen Emillel, aki nem egy megértő típus.

– A szex nem minden, Emil. Fantasztikus veled az ágyban, de én mást is szeretnék. Nem azonos az érdeklődési körünk. Én szeretnék néha moziba, színházba is… nem csak mindig a haverokkal lógni és… – Nóra nem fejezhette be, mert a fiú közbevágott:

– Ne kezdd megint, Nóri, mindig ugyanaz a nóta…

A lány érezte, hogy nagyon nem jól halad a dolog. Emil egyre dühösebb lett. Habár erre számított, mégis nagyon rosszul érintette, hogy a fiú egy kicsit sem próbálta megérteni. De hát ezért is akart véget vetni a dolognak. Emil mindig csak a saját feje után megy. Az, hogy ő mit szeretne, az nem igazán érdekelte soha, hacsak nem a szexről volt szó.

– Rendben. Felfogtam – emelte fel a hangját a fiú, mire a kávézóban a felszolgálók és a másik asztalnál ülők egyszerre fordultak feléjük. Nóra ugyanazt a kellemetlen, szégyenkező érzést érezte, mint olyan sokszor, ha Emil egy szórakozóhelyen hangoskodni kezdett. Márpedig Emil elég szangvinikus típus, azonnal felcsattan, ha valami nem úgy történik, ahogyan ő akarja.

– Szakítottunk! Vége! – mondta a fiú, szándékosan továbbra is hangosabban a kelleténél. – Most boldog vagy?!

– Szeretnék kérni valamit – mondta neki halkan Nóra. – Én már letöröltem a videót, és szeretném, ha te is… – suttogta.

– Áááá, a videót – mondta még hangosabban a fiú, mire megint mindenki odakapta a fejét. A nyomatékosság kedvéért még gúnyosan körbe is pillantott, mielőtt folytatta: – Szeretnéd, ha törölném a mi kis videónkat? Nem is tudom, hová mentettem azt el Nóri, komolyan nem tudom… – vigyorogta.

– Ne már, Emil – a lánynak hirtelen gombóc lett a torkában – légy szíves, ezzel ne hülyéskedj!

– Ja, persze… épp, hogy kirúgtál, de máris a kis házimozink miatt aggódsz. Azt persze leszarod, hogy én mit érzek! – vágta a fejéhez dacosan a fiú.

– Természetesen fontos nekem, hogy mit érzel, és nagyon sajnálom, hogy megbántottalak. De úgy gondolom, ezt is meg kell beszélnünk. – Nóra próbálta nem elsírni magát.

– Ja, persze. Sajnálod. Hát sajnálhatod is! – monda gúnyosan a fiú, miközben felállt az asztaltól.

– Várj, Emil! Kérlek…

– Nyugi, letörlöm azt a szart. Csak nem képzeled, hogy azt fogom nézegetni esténként? – húzta el a száját megvetően a fiú.

– Köszönöm, Emil. Akkor is bíztam benned, és most is bízom. Köszönöm, hogy megsemmisíted – hadarta Nóra.

– Chhh… Köszönheted is – vágta oda még Emil, miközben köszönés nélkül otthagyta a lányt.

Nórának erősen tartania kellett magát, hogy ne kezdjen zokogni, ott, a kávézóban. A szakítás után nemhogy nem könnyebbült meg, hanem inkább még egy borzalmas, erős rettegés fogta el. Megbízhat Emilben? Egyáltalán hogyan mehetett bele abba, hogy felvegyék, ahogyan szeretkeznek?

Emil hetekig kérlelte, könyörgött neki. Aztán végül azért adta be a derekát, mert a fiú ezt kérte szülinapjára. És ő boldoggá akarta tenni. És nem akart emiatt még egyszer vitatkozni. És Emil nyomás alá helyezte, és…

Valójában én vagyok a hibás. Egy idióta voltam, hogy belementem – gondolta, miközben nem bírta tovább, és elsírta magát, ott, a kávézóban.

***

Körülbelül két hét sem telt el, és begyűrűzött a dolog. A pusmogás a munkahelyén csak aznap tűnt fel Nórának, amikor az egyik barátnője este felhívta, hogy kapott egy üzenetet Emiltől, amiben egy videó linkje volt… Átküldte Nórának, aki már tudta, hogy mire kattint rá, amikor megnyitotta a hivatkozást.

A pánik, az iszonyat, a rettegés leírhatatlan volt. A telefonja képernyőjén ott volt egy YouTube-videó, az a bizonyos felvétel… de amíg ő teljes egészében felismerhető rajta, Emil feje azonban végig ki volt kockázva.

Kiderült, hogy minden Facebook-ismerősüknek elküldte a linket. És nem csak YouTube-ra, hanem más videomegosztókra is feltöltötte a filmet. Az Indavideóra, a Videára és még ki tudja, hová…

Az első sokk és pánikroham után azonnal tárcsázta Emil számát, de a fiú elérhetetlen volt, tiltólistára tette őt.

Elment hozzá, de nem nyitott ajtót. Kereste a munkahelyén is, de Emil letagadtatta magát.

A következő napokban lázas, idegbeteg rohangálásba kezdett, hogy hogyan törölhetné az internetről a filmet. Kiderült, hogy sehogy. Próbálta felvenni a kapcsolatot a videomegosztók üzemeltetőivel is – sikertelenül.

Ami egyszer kikerült a világhálóra, az önálló életet kezd élni, visszavonhatatlanul, kitörölhetetlenül ott marad. A hozzászólásoknak, megosztásoknak köszönhetően pedig terjed, mint a vírus.

Nóra egy hét leforgása alatt teljesen összeroppant. Beteget jelentett, táppénzre ment. Otthon ült az elsötétített lakásban, és nem tudta megállni, hogy ne nézze meg a hozzászólásokat.

Az obszcén beszólások, a vicces kommentárok egyaránt kegyetlenek voltak. A tudat, hogy vadidegen emberek nézik a meztelen testét, figyelik őt a legintimebb, legkiszolgáltatottabb pillanataiban, teljesen felőrölte.

A tehetetlenség őrjítő és gyilkos volt. A testére, az arcára, a mimikájára tett megjegyzések pedig elviselhetetlenül megalázóak. Az erotikus tehetségére vonatkozó gusztustalan, aljas szavak hányingert váltottak ki belőle. Voltak, akik pontozták, test, fej, képesség alapján…

A tehetetlenségen túl, a szégyen, a düh, a fájdalom, a rettegés, az állandó sírás végül teljesen kikészítette. Már csak egy roncs volt. Néhány nap leforgása alatt mintha lassan elveszett volna belőle a lélek.

Napok óta nem evett, nem aludt. Csak árnyéka volt régi önmagának.

Emil továbbra is elérhetetlen volt, mintha törölte volna magát a föld színéről…

Nem mert segítséget kérni senkitől, nem mondhatta el senkinek, mert nem akarta, hogy még több ember megnézze a felvételt… A szüleinek sem beszélhetett róla… Egyedül a barátnője tartotta még valamennyire benne a lelket, ő beszélte rá, hogy tegyen feljelentést.

– De akkor megnézik a rendőrök is, meg még egy csomó mindenki… – sírta a barátnőjének. – Azt fogják mondani, hogy hogy lehettem ilyen hülye?! És igazuk van! Egy barom vagyok, egy idióta… És… Azok a rendőrök is ezen fognak csámcsogni…röhögni…Nem bírom tovább!

Végül nem maradt más remény. Hosszas rábeszélés után a barátnőjével bement az illetékes rendőrkapitányságra.

– Sajnálom, kisasszony, de nem tudunk önnek női nyomozót biztosítani. Meg kell elégednie velem – a rendőrtiszt kedvesen, tisztelettudóan nézett Nórára.

A lány nem tehetett mást, átadta a nyomozónak azokat a linkeket, amikről tudta, hogy rajtuk keresztül Emil nyilvánossá tette a felvételt.

A nyomozó ott, Nóra előtt indította el a videót. Minden az arcára volt írva. Nem nézte ugyan végig, ott a lány előtt legalábbis nem, néhány másodperc múlva leállította.

Szenvtelen hangon kérdezgette Nórát, miközben felvette a jegyzőkönyvet. Hogyan ismerte meg a fiút, milyen kapcsolatban voltak, meddig jártak együtt? Hogyan a készült a felvétel? Nóra tudott róla, a beleegyezését adta? Zsarolja e valaki a felvétellel, és hasonlók. Ha nincs ott a barátnője, aki jó néhány kérdésre válaszolt Nóra helyett, a lány nem is tudta volna végigcsinálni a feljelentést.

– Nézze kisasszony. Őszinte leszek. Felvettem a vallomását, de ne nagyon reménykedjen. A magyar jogrend nem tud mit kezdeni az ilyen ügyekkel, nincs rá törvényi szabályozás – a felügyelő türelmesen beszélt a lánnyal, de az arcán látszott, hogy mennyire utálkozik.
– Ön elismeri, hogy a beleegyezésével készült a felvétel. És habár a barátja… a volt barátja nem felismerhető a felvételen, mert az arcvonásai ki vannak pixelezve, be tudnánk bizonyítani, hogy ő szerepel rajta. De minek? Ebből nem lesz bírósági ügy. Ez a tapasztalat. Ráadásul, mire eljutna a tárgyalásig, még tíz-húsz ember megnézi, az meg magácskának sem jó, ugye? – most szánakozva nézett a lányra
– Ejjj, maga ennél okosabbnak látszik, mégis hogy mehetett ebbe bele? Egy ilyen ügy után már semmi nem lesz ugyanolyan…

Nóra halkan csukta be maga után az ajtót. A folyosón, még hallotta bentről az egyik nyomozó röhögő hangját: – Na, mi van, a horgodra akard egy revenge porn? Hol lehet megnézni?

***

– Szóval szeretné visszavonni a lánya feljelentését – húzta fel a rendőrtiszt a szemöldökét.

– Igen. Tessék itt a meghatalmazás. A lányom nem tud személyesen eljönni. Kórházban van – Klári néni szavai keményen pattantak a nyomozó irodájában.

– Igen, nos, hallottam róla. Sajnálom, és mihamarabbi felépülést kívánok neki! – sóhajtotta az édesanya éles pillantására, szégyenkezve a felügyelő.

Szégyellheted is magad – gondolta Klárika, de hangosan, csak ennyit mondott: – Akkor rendben vagyunk?

– Természetesen. Megírom a feljegyzést és majd postán elküldöm a határozatot – mondta halkan az asszonynak a rendőrtiszt.

– Tegye azt – mondta neki Klárika, mielőtt faképnél hagyta.

– Te, ez nem annak a bosszúpornós csajnak az anyja volt, aki öngyilkos akart lenni? – lépett oda kíváncsiskodva a tiszthez a körzeti megbízott.

– De, az volt – mondta neki a másik.

– Mit akart itt?

– Visszavonta a feljelentést.

– Ja, úgysem lenne abból semmi. Tényleg, mi lett Mr. Pixellel? – röhögte a körzetis.

– Az intenzíven van. Vagy három-négy megtermett legény szétkapta az arcát az egyik éjszaka. Állítólag a volt barátnői mostani pasijai voltak, de ez nem bizonyítható. Gondolom aggódtak, hogy nincs-e a barátnőjükről is valami felvétel a srácnál. A kórház hivatalból tett feljelentést, de a srác lapít, mint szar a fűben.

– Hát… Tudod, mit? – mélázott el a körzeti megbízott. – Megérdemelte. De vajon miből gondolták ezek a srácok, hogy Mr. Pixelnél lehet valami esetleg titokban felvett anyag a barátnőjükről?

– Na, azt nem tudja senki.

***

Klárika a kapitányságról kilépve a délutáni napsütésbe, hetek óta először most először mosolygott. Nóri már egész jól van, pszichológus is foglalkozik vele. Viszek neki egy kis húslevest – gondolta, aztán hirtelen eszébe jutott valami.

Gyorsan elővette a mobilját. Az e-mailek között megnézte az „elküldött” mappát: üres. A „kuka”: az is.
Igen, biztosan mindent törölt. Nem is volt nehéz megszerezni azoknak a fiatalembereknek a nevét és e-mail-címét – gondolta. Valóban érdekes dolog ez a Facebook. Az emberek mi mindent kipakolnak oda magukról és az ismerőseikről…

Igen, töröltem mindent – gondolta –, na, nem mintha nem lehetne egy pillanat alatt bebizonyítani, hogy én bujtottam fel azokat a fiúkat…

***

– Áááá, Klári néni, jó napot! Nórika már nem itt van az intenzíven, már lent van az osztályon – köszöntötte kedvesen Nóra anyukáját az egyik ápolónő.

– Tudom, kedves. De mielőtt bemegyek hozzá, van itt egy fiatalember, egy régi ismerősöm – válaszolta neki mosolyogva Klárika – meglátogatom, mert meg akarom kérdezni tőle, hogy nem fáj e neki nagyon? Azt hallottam, nagyon megverték, az arca izé… tiszta pixel, vagy, hogy is mondják? Fel sem lehet ismerni.


portreA novella szerzője, Ungvári Zsuzsanna | Fotó: Kékesi Zsuzsanna

A szerző további fiktív írásai ide kattintva olvashatók el.