Egy zanzásító zanzásított gondolatai

Akt.:
Egy zanzásító zanzásított gondolatai
© Fotó: Fortepan
Debrecen – Mindenki meséi: fiktív történetek és egyéb írások a Hajdú Online-on, Ungvári Zsuzsannától.

„Zanzásít (ige):

kivonatol, tömörít, összegez. Valamely műből egy felületes, elnagyolt kivonatot készít.”

Réveteg Rajmund, okleveles zanzásító fáradtan meredt a monitorra. Irodája csendjét csak a plafonon vibráló neoncső zúgása bolygatta meg.

Innom kellene egy kávét – gondolta. Rengeteg a munka, ma is muszáj lesz túlóráznom. Az a sok történet, esemény, gondolat, amit még ma zanzásítanom kell… Tovább mélázva eszébe jutott a zanzásítási szaktanára, aki gyakran mondogatta neki: „Rajmund, fiam, ne hagyd magadra gyűlni, tudod, amit ma megtehetsz…”

Ennek fényében Rajmund nekiveselkedett. Hagyta a kávét, majd később iszik. Úgy tervezte, megcsinálja a munka harmadát, majd csak utána visz be némi koffeint. Kétharmadnál aztán esetleg kimegy, hátha lesz még itt valaki, aki szintén túlórázik és dohányzik, mert akkor lelejmolja az illetőt egy szál cigivel. Na, majd meglátjuk, húzta el a száját, és elővette a következő aktát.

Az akta fedele világoskék volt, rajta fekete betűkkel:

„MARGÓCZKINÉ BUKLÁN EMESE GONDOLATAI A HÁZASSÁGRÓL”

Rajmund kinyitotta az aktát, és olvasni kezdett.

Margóczkiné Buklán Emesének nagyszerű gondolatai voltak a házassággal kapcsolatban. Ifjú araként nagy reményekkel tekintett férje és jómaga jövőjébe. Számtalan ötlet és elhatározás szerepelt a gondolatai között, amivel megőrzik majd a szeretetet, volt egy halom módszer arra nézve, hogy hogyan kerülhetik el, hogy ellaposodjon a házasságuk, miképpen nevelik majd a gyermekeiket, és mi módon gyarapodnak együtt szellemi és anyagi téren egyaránt, a hosszú és boldog közös élet reményében.

Na, igen, ez mind nagyon szép. De milyen fárasztó ezt mind végiggondolni, és agyalni rajta nap mint nap – gondolta Réveteg Rajmund – még szerencse, hogy vagyunk mi, zanzásítók.

És szépen bepötyögte a számítógépébe Margóczkiné gondolatainak, ötleteinek és elhatározásainak zanzásított változatát. A Word-dokumentumot átnevezte M-né B.E. 2016.-nak, tömörítette, és áthelyezte a „zanz. házasság” mappába. Végül neonzöld golyóstollával szignózta az eredeti aktát a megfelelő rubrikában, és az aktát a ledarálandók közzé helyezte, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy Margóczkiné Buklán Emese, megmaradt zanzásított gondolatai és elhatározásai a hosszú, boldog házasságról vajmi kevesek lesznek a kivitelezéshez. Ergo Emese és férje néhány év múlva el fognak válni…

A következő akta „PINTÉR KRISZTIÁN ELHATÁROZÁSA A SIKERES FELVÉTELIHEZ VALÓ HOZZÁÁLLÁSSAL KAPCSOLATBAN” címet viselte. Az akta zöld fedelén zsíros folt éktelenkedett. A délben befalt szendvicsem nyoma – gondolta Rajmund, akinek pont ebédidőben hozták az újabb zanzásítani való aktákat, és hát egy vajas morzsadarab odapottyant éppen Pintér Krisztián neve alá, amit Réveteg úr megpróbált ugyan lesöpörni, de sajnos a foltot elnézve ez nem sikerült neki. Sebaj, gondolta, úgyis mindjárt ledarálják ezeket a kőkemény elhatározásokat, csak írjam meg róla a kivonatot, (szegény Krisztián aztán mehet vonalkódokat huzigálni a szupermarketbe, de erről a zanzásító mit sem tudott).

Fájl átnevezése, tömörítés, másolás a „Zan.Siker” mappába, szignó a neonzöld tollal, és elégedett mosoly Rajmund arcán. Mégiscsak jöhet most egy kávé – ötölte ki, és felállt, hogy elinduljon a kávéautomata felé. De jó is ez a munka! Mennyi energiát megspórolok az embereknek! Az a sok gondolkodás, elhatározás és akaraterő! Minek?!

Réveteg Rajmund szerette a munkáját. Annyi emberből vette már ki a mély elhatározást, olyan sok agyban törölte a vágyott dolog megszerzése iránti akaratot és/vagy tudást és helyettesítette azokat fülszöveg-szerűen megírt információkkal, hogy meg volt győződve arról, milliónyi ember életébe hozott munkája révén szabad kapacitást (az igaz, hogy ezen szabad kapacitások aztán mind valami lényegtelen, semmitmondó és céltudatlan hülyeségre használódtak fel).

Aztán bevillant az agyába valami, ami a minap történt a Hivatal előtt a járdán:

Egy szőke copfos kis iskolás fruska, meglátván Rajmundot, amint épp készül belépni a Központi Zanzásítási Hivatal főbejáratán, odaugrott hozzá és megragadta Rajmundunk kabátujját, miközben ezt kiabálta:

„Maga! Maga zanzásító!!! Azt hiszi, nem tudom, mit csinálnak maguk itt?! Hát, én nem hagyom! Nem hagyom, hogy az én gondolataimat, elhatározásaimat, akaratomat csak úgy hivatalból elvegyék, és helyette odadobjanak valami gagyi, erőtlen úgysem valósul meg kivonatot! Nem hagyom, érti?! Én erős leszek, nem engedek!”

Réveteg Rajmund még soha ilyet nem tapasztalt. Nem is tudta, mit mondjon, hogyan reagáljon. Hebegett-habogott valami olyasmit, hogy: „de hát a felszabaduló idő és energia, izé” aztán kirántotta a kabátujját a kislány csöppnyi ujjai közül, és gyorsan belépett a Hivatal nagy forgóajtaján.

Brrrr – borzongott meg Réveteg Rajmund okleveles zanzásító, a zavarba ejtő emlék felböffenésének következtében. – Hogy milyen emberek vannak! – méltatlankodott. Ez idáig soha eszébe sem jutott, hogy valaki elégedetlen, netalán nem tart igényt a Hivatalban végzett munkájára. Pedig micsoda csodálatos munka az!

Hát, még akik a huszonharmadikon dolgoznak! Na, az aztán a valami! Ők végzik a zanzásítás legfontosabb részét. A huszonharmadik emeleten dolgozók munkája felbecsülhetetlen, a kivonatolás, elnagyolás területén!

A múlt hónapban erről saját maga győződött meg, mikor egy régi ügyet kellett előkeresni a Főnöknek. Miközben azon bosszankodott, hogy ennek a Tamásnak a mappájában miért nincs feljegyezve a vezetékneve, mintegy véletlenül megnyitott egy Biblia nevű fájlt. Akkor aztán úgy elámult, hogy a szája is percekig nyitva maradt. Az volt a zanzásítás mestermunkája.

Persze, tudta, vagy inkább csak sejtette, hogy az eredeti akta sem lehetett semmi…


portreA szerző, Ungvári Zsuzsanna | Fotó: Kékesi Zsuzsanna

A szerző további fiktív írásai ide kattintva olvashatók el.