Helyi közélet

2012.08.13. 15:17

Kívül-belül megújul a Nagytemplom

Debrecen - A gyülekezet vezetői remélik az évi 45 ezres látogatószám legalább a másfélszeresére nő.

Debrecen - A gyülekezet vezetői remélik az évi 45 ezres látogatószám legalább a másfélszeresére nő.

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság csaknem 1 milliárd forintot szán a Debreceni Református Nagytemplom turisztikai fejlesztésére. A Debrecen-Nagytemplom Egyházközség a támogatási összegből a szimbolikus épület korábbi felújításakor kimaradt munkálatait végzik el. Mint arról már korábban beszámoltunk a pénzből a külső homlokzatot szeretnék felújítani, valamint új kiállításokkal nyitnák meg a Keleti tornyot a látogatók előtt.

Várhatóan jövő tavasszal kezdődnek el a munkálatok, ekkor restaurálják a templom külső homlokzatát, a padokat, az úrasztalát és a székeket. Javítják a tető héjazatát, a bádogosszerkezetet, míg a téli egymillió forintos fűtésszámla összegét napelemek használatával csökkentik majd. Turisztikai fejlesztés gyanánt a nyugati torony mellett jövőre megnyitják a keleti tornyot is a látogatók számára, melyet akadálymentesítenek és lifttel látnak el. Az egyházközség tervei közt szerepel továbbá az egykori tűzfigyelő terem felújítása, illetve lehetővé tennék a régi óraszerkezet megtekintését is. Az elképzelések szerint, a karzatok alatt többfunkciós teret alakítanak ki, ahol egyháztörténeti kiállításokat, élménypedagógiai foglalkozások és rendhagyó történelemórákat szerveznek majd, mellyel új munkahelyeket is teremtenek.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában