Mindig nagyon szerette a népdalokat, úgy hallgatni, mint énekelni. Lakóhelyén több alkalommal énekelt: falunapon, idősek napján, különböző rendezvényeken. Ám itt nem állt meg: megyei versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el, majd a regionális versenyt Debrecenben háromszor nyerte el, és 2011-ben a „Régió Hangja” címet kapta. 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is Győrbe jutott további megmérettetésre, ahová csak kevés aranytorkú jut tovább: neki sikerült, kétszer különdíjban részesítették, majd ez évben, szintén Győrben a „Nyugdíjas Dalosok és Nótakedvelők XI. Országos Találkozóján Népdalban az „Év Dalosa” díszoklevelet kapta.
- Győrben járva – már többször is volt alkalmam, és az maga volt a csoda az élettől– mindig örömmel megyek, szeretettel várnak vissza. Nagyon nagy vendégszeretetnek örvendtem ottjártamkor, ahová ismerőseim, barátaim elkísértek, a kitüntetésnek pedig nagyon örülök– tájékoztatta a Naplót Kiss Lajosné, Kati.
Nagyné Kelemen Mónika – tudósító