Nosztalgia pozitív

Nosztalgiázom. Tehát még vagyok. Én legalábbis mindig így érzem, amikor ez a nehezen megfogható hangulat vagy érzés a hatalmába kerít. T. Szűcs József jegyzete.

Mi több, mindezt akár részletezve, s mellé a tudomány megkövetelte bizonyítékokat bemutatva, akár el is mondhattam volna, ha jól emlékszem, egy angliai egyetem kutatóinak. Akik szintén arra a következtetésre jutottak, mint szerény(telen) személyem. Nevezetesen arra, hogy a nosztalgiázás nagyon gyakran nem terméketlen múltba mélyedés. S nem az elmúlásra készülődés némileg kétségbeesett késleltetése. Hanem jóval bonyolultabb, összetettebb jelenség annál, mintsem hogy csak a múlt, sokszor a nagyon-nagyon múlt, számunkra értelemszerűen kedves történéseivel kössük össze. Mellesleg az angol kutatók még az Unióból történő kiugrásuk előtt végezték kísérleteiket. Így legközelebb talán azt próbálják megmérni, hogy a tagságuk boldogabb (?) éveinek felidézése megindítja-e bennük a pozitív energiákat, erősíti-e önbecsülésüket, felélesztheti-e optimizmusukat. Ugyanis korábban, abban a felmérésben, amelyre utalni bátorkodom, éppen ezeket tudták a páciensek emócióiban kimutatni. Magyarán, s egyszerűbben: egy régi kedves emlék, akár egy ifjúkori zeneszám, egy akkor olvasott könyv újraböngészése, vagy egy régi film újranézése képessé tehet bennünket arra, hogy most, tehát a nosztalgiázás időpontjában valós korunknál jóval fiatalabb kori energiákat szabadítson fel bennünk. Nem általános érvényű, s nem is tudatos ez az állapot. Ám kétségkívül létezik. Magam például, a könnyűzene terebélyes családfájának azon fiait és lányait szeretem ma is leginkább, s őket hallgatom leggyakrabban, mint akiket tizenéves koromban. Persze másokat szintén, de igazán pozitív életerővel a régiek tudnak feltölteni. A ma már hetven felé ballagó vagy a régen porrá vált, de örökké fiatalnak megmaradó rockerek el tudják feledtetni velem (is), hogy közben sokszor iksz év szállt el a fejünk felett. Annak minden személyes, vagy kollektív, s korántsem mindig szívderítő kísérőjelenségével egyetemben. S talán ez a dolog lényege.

Szóval, ha a britek benn maradtak volna az Unióban, talán átröppenhettem volna egy személyes élményekkel megspékelt következő nosztalgiakutatási projekt levezénylésére. Nem tudom, hány fontba és mennyi időbe került az előző, de én biztosan jóval olcsóbban számítottam volna meg a tiszteletdíjamat. S akár néhány perc alatt közölni tudtam volna velük a végeredmény summázatát. Kár, hogy, mint életem során korábban jó pár kecsegtető lehetőségről, erről szintén lemaradtam. S ezen a tényen viszont már semmilyen pozitív szemléletű nosztalgiázás sem tud segíteni.

T. Szűcs József








hirdetés