Norvégia megerősítette, feloldotta a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek zárlatát

Oslo – Norvégia megerősítette csütörtökön, hogy 19 hónap után feloldotta a Norvég Civil Támogatási Alap által Magyarországnak szánt pénzek zárlatát.

Vidar Helgesen, Norvégia Európa-ügyi minisztere az oslói parlamentben közölte: Magyarország ígéretet tett arra, hogy nem avatkozik bele a pénzek elosztásába, az adóelkerülés miatt indított eljárást pedig ejtették.

“A magyar hatóságok megígérték, hogy tartják magukat az aláírt megállapodásokhoz” – mondta Helgesen.

Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, de több százmillió euróval támogatja a kelet-közép-európai országok gazdaságát, a demokrácia, a környezetvédelem és az emberi jogok előmozdítását a térségben. Tavaly azonban Oslo 153,3 millió euró folyósítását függesztette fel, azzal vádolva Magyarországot, hogy megsérti a korábban kötött megállapodásokat, s törvénytelenül lép fel a pénzeket kezelő civilszervezetek ellen. A magyar kormány szerint a norvég alapon keresztül Norvégia a magyarországi ellenzékhez köthető csoportokat is támogatott.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön tudatta: a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében megállapodás született, így a korábbi viták ellenére újraindul a program, és az alapból felhasználható lesz 37-40 milliárd forint, az elszámolási időszakot pedig meghosszabbítják 2017 áprilisáig. Így befejeződhetnek a 2007-2013 közötti pályázati programok.

A 2014-2020-as időszak esetében azonban még vita van arról, hogy a norvég pénzeket ki ossza ki. A magyar kormány ragaszkodik ahhoz, hogy nála legyen a marsallbot – fogalmazott.

Közölte egyúttal, nincs oka bocsánatkérésre a norvég alap ügyében, mert az Ökotárs Alapítvány szerinte alkalmatlan volt a pénzek kezelésére, visszaélt a norvégok bizalmával. Hozzátette: ragaszkodnak ahhoz, hogy a jövőben az alapítvány ne vegyen részt a pénzek elosztásban.

– MTI –








hirdetés