Női vízilabda Eb – Bíró Attila 17 játékost hívott meg a keretbe

Budapest – Bíró Attila szövetségi kapitány 17 játékost hívott meg a magyar női vízilabda-válogatott keretébe, amely a júliusi Európa-bajnokságra készül.

A magyar szövetség (MVLSZ) keddi tájékoztatása szerint a keretnek tagja az Egyesült Államokból hazatérő két Európa-bajnok, Antal Dóra és Illés Anna, valamint újoncként a BVSC kapusa, Tóth Eszter.
“Több poszton, így a centerek között is olyan játékosok kapnak szerepet, akik még nem jártak világversenyen” – közölte a szakember, hozzátéve: így kiderülhet számára, hogy a tokiói olimpián kik lehetnek a csapat húzóemberei.

A kerettel további három játékos készül majd együtt. Lekrinszki Gina (Szentes), Rybanska Natasa (Szentes) és Utassy Kata (BVSC) meghívásával és menedzselésével Bíró Attila már a távolabbi jövőre tervez.

A válogatott május 28-án, hétfőn kezdi meg a felkészülést, amelyben szerepel két nemzetközi torna. A hazai Vodafone Kupán június 27-29. között az Egyesült Államok, Ausztrália és Japán, július 4-6. között Rotterdamban pedig Hollandia, Olaszország és újra az Egyesült Államok válogatottjával játszik a magyar csapat.

A július 14-től 28-ig tartó barcelonai Eb-re 13 fős keret utazik, a magyarok a csoportkörben a házigazda spanyolokkal, az oroszokkal, a szerbekkel, a törökökkel és a németekkel találkoznak.

A szakvezető a válogatott mellett 13-14 fős Universiade-keretet is összehív majd a nyárra. Ez a társaság júniusban és júliusban is edzőtábort tart Dunaújvárosban, a szakmai munka felelőse Mihók Attila lesz. Az együttes a franciákkal, a szerbekkel és a horvátokkal játszik majd edzőmeccseket.

A női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki kerete

kapusok:

Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Tóth Eszter (BVSC)

mezőnyjátékosok:

Antal Dóra (Berkeley), Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

– MTI –