Karrier

2019.10.24. 14:41

Közel félezer gyermek már tudja: mérnöknek lenni érdekes és izgalmas kihívás!

A National Instruments a Virtuális Műszerezésért Alapítvány és az NI Hungary Kft. szervezésében október 19-én, szombaton első alkalommal tartották meg a „Science Expedition – Fedezd fel velünk a tudomány világát” rendezvényt, amelynek az Agóra Tudományos Élményközpont adott otthont.

A program elsősorban az általános iskolás korosztályt, leginkább a 7-10 éveseket célozta meg. A félezer látogató közül a legfiatalabb 3 éves volt, de 14 éves vagy idősebb gyerekek is eljöttek családjukkal, hogy megtapasztalják: a természettudományok világa egyáltalán nem száraz, sőt kifejezetten izgalmas és szórakoztató!

Az idén debütáló eseményen a résztvevők interaktív módon sajátíthatták el a természettudományok és a programozás alapjait. Az általuk választott expedíció teljesítése során megismerhették a ma legjelentősebb mérnöki, környezetvédelmi és űrkutatási kihívásokat a 3 választható expedíció feladatai révén.

A szervezők 172 gyermeket kérdeztek meg a rendezvény végén, amely alapján kiderült, hogy legnagyobb arányban az űrkutatási és a mérnöki expedíciót választották.

Az eseményen a fiatal felfedezők találkozhattak robotikával, megmérhették a reakcióidejüket, kipróbálhatták, hogy forrasztással hogyan tudnak megjavítani egy terméket. Volt olyan kihívás is, amelyben páros bicikliverseny során termelhettek áramot, de próbára tehették a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos ismereteiket is. Mindemellett beülhettek egy igazi versenyautóba, megismerkedhettek egy olyan berendezéssel, amely segít abban, hogy friss zöldség kerüljön az asztalra, vagy fotókat készíthettek az expedícióhoz kapcsolódó kellékekkel és kipróbálhatták az Agóra számos érdekes, tudományhoz közel álló eszközeit is.

A rendezvény végén az is kiderült, hogy teljesült a szervezők célkitűzése: sikerült a mai nemzedéket élményalapúan lekötni úgy, hogy mindeközben hatékonyan és játékos módon tudtak tanulni. A kérdőívet kitöltők 96%-ának nagyon tetszett a Science Expedition programja, 99% pedig ajánlaná barátainak a rendezvényt, és ugyanilyen arányú volt az, aki jövőre is szívesen eljönne.

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!